Kétezer forintért is meg lehet nézni a kupadöntőt a Puskás Arénában
A Fehérvár és az Újpest hétfőn 20 órakor csap össze a fináléban.
A Fehérvár és az Újpest hétfőn 20 órakor csap össze a fináléban.

A tervek szerint 61 ezer embert tudnak majd beengedni a budapesti mérkőzésekre.

A Premier League honlapján történt meg a „bejelentés” az angol csapat költözéséről.

Guardiola örülhet, újra Budapesten vezeti csatába a Manchester Cityt, ráadásul sima meccs várható.

Jamie Carragher, a klub legendás védője petíciót indított, hogy Budapestre költözzön a Liverpool.

Ha Puskás-díjasok pályára lépnek a Puskás Arénában, akkor gólt is szereznek – egy kivétellel.

A norvég Molde és a spanyol Granada március 18-én vívja Európa-liga-meccsét a nemzeti stadionban.

Az első meccs után a visszavágót is Budapesten játszhatják Willi Orbánék a Liverpool ellen.

Jakab és Stummer kigondolták, hogy valami igazán ütőset kell mondani, hogy senki ne a koccanásról beszéljen, hanem az alagútról.

Jakab Péter jobbikos pártelnök utasította frakciótársát, Stummer Jánost arra, hogy kreáljon botrányt a Puskás Arénába tervezett alagút ügyéből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.