– Hatalmas siker Magyarország számára, hogy egymás után kétszer is kijutott a magyar válogatott az Eb-re, míg azt megelőzően harminc évig ez egyszer sem sikerült. Szoros kapcsolat van e siker és a kormány sportpolitikája között, amely egy átfogó stratégiát jelent: a tömegsport támogatása vagy például a mindennapos iskolai testnevelés bevezetése mellett a versenysport erősítése is kiemelt szerepet kapott – mondta el a Magyar Nemzetnek Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint nem véletlen, hogy örömmámorban úszik több millió magyar szurkoló, akik ma este hazai pályán láthatják a nemzeti tizenegyet gyepre lépni a labdarúgó Európa-bajnokságon. Erre az élményre ugyanis még nem volt példa a magyar futballtörténelemben.

Drámai videón, miért is fontos a Voks 2025
A kormány fontos kérdésben kéri ki a magyar emberek véleményét, hogy az eredmények alapján foglaljon állást az Európai Unió testületei előtt.