Az ÉS belebotlott az új „református bálványokba”
Az evangélium „hagyományos” értelmezése már elavulttá és meghaladottá vált.
Az evangélium „hagyományos” értelmezése már elavulttá és meghaladottá vált.
A horvátországi magyarság első köztéri Petőfi-szobrát a hónap közepén rongálták meg ismeretlenek. Talapzatán magyar és horvát nyelvű felirat hirdeti: „költő és hazafi”.
Balog Zoltán igehirdetésében kiemelte: a reformátorok vallották, hogy az újjászületett ember Isten igéjének teremtménye.
A kormányfő kiemelte: a magyar ma is templomépítő nemzet, amire a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk.
Elindult a tisztújítási folyamat a Magyarországi Református Egyház (MRE) négy egyházkerületének 27 egyházmegyéjében.
Az utóbbi években egyre többen keresték a vizsolyi biblia hasonmás kiadását, ám a korábbi kötetek elfogytak és nem volt forrásuk újabb hiteles bibliakiadásra.
Az Országgyűlés elnöke vasárnap Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján vett részt, ahol átadták a gyülekezet új óvodaépületét.
A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem, és ilyet más államoktól sem várna el soha – mondta a miniszter.
Balog Zoltán csodálatosnak tartotta, hogy amikor határok, véleménykülönbségek szaggatják szét a magyarságot, a Kölcsey által írt Himnusz, az „Isten, áldd meg a magyart” mindenkit egyesít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök leszögezte: hiába tapsolják Brüsszelben a tiszás és DK-s képviselők a háborús beszédet, Magyarország nem fog háborúba állni.
Nem viccel.
A nagy harcban alulmaradó DVSC-nél a vereség ellenére büszkék a csapatra.
A főpolgármester felelőssége, hogy a város működjön.
A 64 éves nőnél a nyomozók 19 alufóliába csomagolt droggyanús anyagot találtak, és kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették.
Egyetlen szabálytalan áthaladás során akár több százezer forintos csekket is kiszabhatnak.
Figyelmeztetett a Honvédelmi Minisztérium.
Túl lett pumpálva a lufi.
A 64 éves nőnél a nyomozók 19 alufóliába csomagolt droggyanús anyagot találtak, és kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették.
Egyetlen szabálytalan áthaladás során akár több százezer forintos csekket is kiszabhatnak.
Figyelmeztetett a Honvédelmi Minisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.