Kezdődik az Egyetemi Tavasz programja Szegeden
Öt hét alatt nyolcvan helyszínen csaknem háromszáz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.
Öt hét alatt nyolcvan helyszínen csaknem háromszáz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.

Ismeretterjesztő előadásokkal és programokkal ünneplik szombattól az év emlősének választott hiúzt országszerte. A programsorozat hivatalos megnyitóját szombaton a Természettudományi Múzeumban tartják.
Immáron huszadik alkalommal rendezik meg az Internet Fiesta elnevezésű országos rendezvénysorozatot, amelynek a könyvtárak adnak otthont március 21. és 28. között. A rendezvény az internet felhasználásának lehetőségeivel, mindennapi használatával ismertet
A digitális világ és az agy kapcsolata lesz a fő témája az Agykutatás napjai elnevezésű programsorozatnak, amelyet kedden és szerdán rendeznek meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának (TTK) lágymányosi campusán.
Több mint százhatvanezren vettek részt idén a Kultúrházak éjjel-nappal mintegy 1100 programján, amelyeket 261 településen és 400 helyszínen rendeztek meg február közepén.
Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a sport hazánkban kiemelt stratégiai ágazat, nemzetépítő ügy.

Az idén február 21. és 24. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2019 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 30 ország 300 kiállítója várja az érdeklődőket – jelentette be Gancze
Megkezdődött pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozata, amelynek keretében több száz magyarországi és nyolc külföldi helyszínen várják programokkal a hétvégén az érdeklődőket.
Zala megye több mint tíz településén csaknem harminc programmal készülnek a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozatra.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a 21. századot.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.