Közösen lépnek fel a migráció ellen a szlovák és a magyar rendőrség járőregységei
Az együttműködés lehetővé teszi, hogy sikeresebben lépjenek fel a a nyugat-balkáni útvonalról Magyarország, majd Szlovákia területére érkező illegális migránsok ellen.
Az együttműködés lehetővé teszi, hogy sikeresebben lépjenek fel a a nyugat-balkáni útvonalról Magyarország, majd Szlovákia területére érkező illegális migránsok ellen.

Egy személygépkocsi gázolt el egy gyalogost; a 32 éves nyíregyházi nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudni, a férj megtervezte felesége meggyilkolását.

Még keresik az indítékot.

A rendőrség azonosította a lehetséges elkövetőt.

A spanyol rendőrség súlyos szabotázskísérletet akadályozott meg a spanyol körversenyen.

Gyilkosság miatt nyomoz a horvát rendőrség.

Az egyik szökésben lévő bűnöző esetében a nyomravezetői díjat ötszázezer forintról kétmillió forintra emelték.

Négy személyautó ütközött a 33-as főúton, többen megsérültek.

A rendőrség perceken belül a helyszínre érkezett, és végzett a lövöldözővel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A gép kiemelt célpontnak számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.