Legalább 11 embert ölt meg, rácsok mögé került a sorozatgyilkos + videó
15 éven át tombolt a gyilkos, majd 12 évre eltűnt, míg végül most elkapták a rendőrök.
15 éven át tombolt a gyilkos, majd 12 évre eltűnt, míg végül most elkapták a rendőrök.

Online csalással ötvenmillió forintos kárt okoztak.

Az intézményben több szervezet is működik, melyek főként menekülteket és hajléktalanokat segítenek.

Nem egymásra kell mutogatni, hanem együttműködni – vélekedett Őrsi Gergely, a II. kerület vezetője.

Egyikük sincs kihallgatható állapotban.

A leállósávban előzte a kocsikat.

Motorosokon akartak bosszút állni, volt, aki meg is csúszott az útszakaszon.

Azonnal meghalt.

A 29 éves férfi egy benzinkúton ült volna át társai mellé, de a rendőrök már várták őket.

Egyelőre csak keveset lehet tudni az incidensről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

Élelmiszer-adománnyal enyhít a nehéz helyzeten a magyar kormány.

Soproni Tamás polgármester nyitott a váltásra.

Már él a jól ismert 1353-as adományvonal.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a tárgyalás új szintre emelte a magyar–amerikai kapcsolatokat, és bizonyítja, hogy Magyarország számít a világpolitikában.

„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Örülnek a befektetők.

Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.

Mostoha körülmények között játszották le a kanadai Premier League döntőjét.

A norvég labdarúgó-válogatott úgy készül az olaszok elleni vb-selejtezőre, hogy soha nem látott botrány rázta meg az ország futballsportját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.