A tálibok már a törökök segítségét kérték
A külföldi erőket haza zavarnák, de a repülőteret egyedül nem tudják üzemeltetni.
A külföldi erőket haza zavarnák, de a repülőteret egyedül nem tudják üzemeltetni.
Néhány napja az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is arról beszélt: a terrorfenyegetés valós.
Halálos áldozatokat is követelt az amerikaiak evakuálása az afgán főváros légikikötőjében.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér első félévi forgalma java részét a júniusi utasok tették ki.
A Dania Beachet benépesítő majmok több mint 70 évvel ezelőtt szöktek meg.
Jelentős fejlesztések kezdődnek: a rekonstrukciónál kiemelt figyelmet fordítanak a repülésbiztonságra és az utasok európai színvonalú kiszolgálására.
A Galápagos-szigetek egyik repülőterének munkásai 185 teknőst fedeztek fel egy bőröndben.
Sokan az elmúlt években Európa déli részén és a Földközi-tengeri üdülőhelyeken, Magyarországon belül pedig a Balatonon vásároltak maguknak nyaralót.
– Székesfehérvár mellett drónreptetést és szabadidős repülést is lehet majd tanulni, de helyet alakítanak ki egy ipari parknak is – jelentette be Palkovics László.
Még ebben az évben használatba vehetik az utasok a romániai légikikötőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Alapjogokért Központ felmérése szerint csak négy párt jutna be a parlamentbe.
Mi nem a háború, hanem a béke hősei vagyunk – mondta a Demokrata főszerkesztője a Harcosok órájában.
A háború mérhetetlen károkat okozott Magyarországnak – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Háromnapos ülést tartanak.
Az amerikai elnök előtte Putyinnal egyeztetett.
A Fidesz képviselője szerint az összes háborúpárti európai vezetőnek el kell takarodnia.
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben.
A Magyar Összetartozás Intézetének különleges előadása egy olyan család történetét mutatja be, amely a kommunista megtorlás elől menekülve a világ déli csücskéig jutott, de magyarságát nem adta fel.
A Liverpool edzője több témában is kifejtette a véleményét az újabb vereség után.
Stephen Millert Joseph Goebbelshez, Hitler hírhedt propagandistájához hasonlította.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.