Evakuálják a külföldieket
Már a líbiai főváros külvárosaiban folynak a harcok a nemzetközileg elismert kormány erői és az ország keleti részét ellenőrző hadúr, Halifa Haftár csapatai között.
Már a líbiai főváros külvárosaiban folynak a harcok a nemzetközileg elismert kormány erői és az ország keleti részét ellenőrző hadúr, Halifa Haftár csapatai között.

Fegyveres rablók csaptak le Mexikó guanajuatói nemzetközi repülőterén egy páncélozott furgonra, amelyből három perc alatt 20 millió pesót zsákmányoltak – közölte pénteken a légikikötő üzemeltetője.
A pápai repülőtér új utasforgalmi termináljának átadási ünnepségén Benkő Tibor úgy fogalmazott, hogy a létesítmény főként a béketeremtést vállaló katonákat szolgálja majd ki.

Újabb nagy európai légikikötő forgalmát kellett leállítani pár napja drónberepülés miatt: a frankfurti repülőtéren helikopterekkel igyekeztek tetten érni a röptetőt, ám ez nem sikerült.

Az utasforgalom emelkedésének és a külföldi üzletrészekből származó bevételeknek köszönhetően erősen emelkedett a frankfurti repülőtér bevétele.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.