Giro d'Italia – Bemutatták a nagy rajt logóját és felavatták a rajtkaput
Révész Máriusz kormánmybiztos a Giro rajtkapuja előtt állva kiemelte: alig több mint kétszáz nap múlva indul Magyarországról a világ egyik legnagyobb kerékpárversenye.
Révész Máriusz kormánmybiztos a Giro rajtkapuja előtt állva kiemelte: alig több mint kétszáz nap múlva indul Magyarországról a világ egyik legnagyobb kerékpárversenye.

A teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére valósulhat meg, összesen 1 milliárd forintból – tette hozzá Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
A Tisza-tavi nyaralóhajózás beindításának feltételeit megteremtő fejlesztés-sorozat teljes költségvetése meghaladja a 4,5 milliárdot, melyet hazai költségvetési forrásból finanszíroz a kormány.
Több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre Budapesten a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére – mondta Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.
A fesztiválra ellátogatók idén először olyan vezetett túrákon ismerkedhetnek meg a környék tájaival, amelyek egyike a jövő évi Giro d'Italia magyarországi útvonalát is érinti.
Tizenkét önkormányzat kap összesen 450 millió forint támogatást futópálya építéséhez – jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen hangsúlyozta, a kormány azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, az olasz körversenyt akár napi 400 ezer szurkoló nézi az utak mentén, míg a televízióban meg lehet mutatnia világnak Magyarország látványosságait.

Idén négyezerrel több gyerek táborozik, mint tavaly, de az igények folyamatosan nőnek, ezért jövőre tovább bővítik a lehetőségeket.
A Balaton-átúszás olyan esemény, amelyen élsportolók és hobbisportolók is rajthoz állhatnak, méghozzá kortól függetlenül véli Szabó Tünde.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a szeles, csapadákos időjárás.

Pomázon is épül Magyar Péter szeretetországa.

Jön a két- és háromgyermekes anyák adómentessége.

A téli időszámításra október 26-án, vasárnap hajnalban térünk át.

Az ötlet az Egyesült Királyságból származik.

Trump és Orbán Viktor mindig kiállt egymás mellett.

Adományt kapott az amerikai hadügyminisztérium egy ismeretlentől a katonák juttatásaira.

A magyar válogatott középpályása csereként állt be a Werder Bremen-Union Berlin Bundesliga-mérkőzésen.

Úgy tűnik, ma minden a spanyol festőzseniről szól.

Választási befolyásolás miatt indítottak pert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.