Isten láncfűrészei
A folyamatos fenyegetés, illetve fenyegetettség nyomán az utóbbi években egyre erősödnek az erdészek felfegyverzését szorgalmazó hangok.
A folyamatos fenyegetés, illetve fenyegetettség nyomán az utóbbi években egyre erősödnek az erdészek felfegyverzését szorgalmazó hangok.
Magyarországé maradt a bővítési és szomszédságpolitikai portfólió, miután Ursula von der Leyen a román jelöltnőt, Adina Valeant bízza meg a közlekedési tárcával.
Románia megfelelő feltételekkel rendelkezik a Volkswagen eredetileg Törökországba tervezett üzemének felépítéséhez a brassói német gazdasági klub elnöke Werner Braun szerint.
Ha tisztelni fogja a magyarokat, mi is megadjuk a tiszteletet – üzente parlamenti felszólalásában Ludovic Orbannak Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt új kormány beiktatását a parlamenti mandátumok mintegy felével rendelkező baloldali pártok az ülés bojkottálásával próbálják akadályozni, ezért nemcsak a kormány beiktatása, hanem a parlament határoz
Grüman Róbert szakaszgyőzelemnek tekinti a bírósági ítéletet. Úgy vélekedett, az ítélet nem cáfolja, hogy továbbra is kettős mérce érvényes Romániában.
Az érintett sertésfarmok tulajdonosai kártérítést kapnak.
Az előzetes becslések szerint ennek következtében naponta átlagosan csaknem húszezer kilométerrel csökkenhet az átrepülő járatok útvonala, mindez napi 70 tonna üzemanyag-megtakarítást, 220 tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátást és 23 órával kevesebb re
Victor Negrescuval kapcsolatban nem alkalmassági, hanem politikai, illetve legitimitási problémák merültek fel Brüsszelben.
Határozatképtelen lehet a román parlament hétfőn, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt új kormányról tartandó bizalmi szavazás napján, mivel a szociáldemokratákon kívül most már a Victor Ponta vezette Pro Romania párt törvényhozói is kö
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Orbán Viktor kormánya kezdettől fogva a béke oldalán áll.
Hamarosan ismét Washingtonba látogathatnak a háborúpárti vezetők?
A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg – jelentette ki Szijjártó Péter.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.