
- Magyar Nemzet
- Románia
Románia

Hazahoznák a „családi” aranyat
Már csak az elnök általi kihirdetésre vár, hogy törvényerőre emelkedjen az a jogszabály-módosító javaslat, amely öt százalékra korlátozza Románia aranytartalékának külföldön tárolható mennyiségét.

Még kivár az OMV-Petrom a román gáz kitermelésével
Nem teszik lehetővé a jelenlegi romániai törvények egy, az OMV-Petrom szándékában álló, több milliárd eurós beruházásról szóló döntést.

A román jégkorong-válogatott jutott fel a divízió I/A-ba
A román jégkorong-válogatott nyerte a tallinni divízió I/B-világbajnokságot, így jövőre egy osztállyal feljebb szerepelhet.
Kelemen Hunor szerint diverziókeltés az erdélyi magyarok kettős szavazásával való riogatás
Az Európai Unió szabályai, valamint Magyarország és Románia törvényei is egyértelműen tisztázzák, hogy mindegy, kinek hány állampolgársága van, mindenki csak ott szavazhat, ahol az állandó lakhelye van.
Belföldön vakációznak a románok
A helyi hatóságok és a magánszféra képviselői közösen dönthetik el, milyen helyeket kell elsősorban népszerűsíteni, s hogyan használják fel az ebből a célból kivetett különilletékeket.
RMDSZ-es politikusok az úzvölgyi katonatemető átalakításának a leállítását kérik
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető tisztségeket betöltő politikusai közös levélben kérték a román hatóságokat, hogy a jogi helyzet tisztázásáig állítsák le az úzvölgyi katonatemető átalakítását, és ezáltal előzzék meg az etnikai feszülts
Küzdelem az Európai Ügyészségért
Ne legyünk naivak, hiszen ma már az EU állampolgárai előtt is egyre nyilvánvalóbb, hogy milyen döbbenetes mértéket ölt a korrupció az Európai Unió intézményeiben.

A Székely Nemzeti Tanács számít a magyarok és az autonómia támogatóinak aláírására
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben üdvözölte szerdán, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az általa és külföldi szövetségesei által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést, az egymillió aláírás összegyűjtésében
Háztetőket tépett le, járműveket borított fel a szélvihar Romániában
Tucatnyi házról tépte le a tetőt és egy utasokkal teli autóbuszt is felborított a viharos erejű szél kedden a dél-romániai Calarasi megyében, ahol a közösségi oldalakra feltöltött videó-felvételek tanúsága szerint forgószél söpört végig.
Fontos híreink
Donald Trump Orbán Viktornak üzent, Brüsszel továbbra is Ukrajna mellett áll

Orbán Viktor Trumppal találkozik, Ukrajnában tovább tombol a korrupció

Ukrán dróntámadás ért egy orosz rakétahajtóanyag-összetevőket gyártó üzemet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A magyar konyha már a brunch előtt is tudta, hogyan kell reggelizni
Megmutatjuk, hogyan reggeliztek akkor, amikor még volt idő rá.

Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.
Külföldi híreink

Brüsszel tétlenséggel védi a Muszlim Testvériséget
Politikailag kényes téma Brüsszel számára az ügy.

Harkivban csaptak le az emberrablók
Egy fiatal férfit cibáltak végig egy lépcsőn.

Védelmi és biztonsági kérdések kerültek India fókuszába
Malajziába utazott Narenda Modi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Halálra vertek egy férfit a toborzótisztek Ukrajnában
Az 55 éves férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, amelyekbe belehalt.

Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok
Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.

Hóból próbálnak ivóvizet nyerni az ukrán nagyvárosok lakói + videó
Sokan azt hiszik, megoldás – a szakértők szerint viszont komoly veszélyforrás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
