
- Magyar Nemzet
- Románia
Románia

Újraindulhat a Kolozsvár-Budapest közötti légi járat
Érvényes marad Dabis Attila Romániából való kitiltása
A bukaresti táblabíróság jogerősen elutasította Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottjának a kérését, hogy semmisítsék meg a Romániából való kitiltását elrendelő tavalyi határozatot.
Timmermans jogállamisági eljárást helyezett kilátásba Románia ellen
Az Európai Bizottság haladéktalanul megkezdi a jogállamisági eljárást Románia ellen, ha az életbe lépteti a büntetőjog áprilisban elfogadott módosításait. Erre Frans Timmermans figyelmeztette a román vezetőket egy pénteken keltezett levélben, amelyet hétf
Több ezer ember kiáltotta az úzvölgyi sírkertben: Ne bántsd a magyart!
Az összekapaszkodásra és a közös felkiáltásra Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi unitárius lelkész szólította fel az összegyűlteket.
Elhalasztotta a dormánfalvi polgármester a román emlékmű felavatását
Az önkormányzat elmulasztotta a kérni a kulturális tárcának az emlékmű művészi koncepciójára vonatkozó jóváhagyását, ezért a törvény kihágásokra vonatkozó cikkelyének a hatálya alá esik.
Orbán Viktor: Magyarország a közép-európai együttműködés erősítésére fordítja az erejét
Jó döntéseket kell hozni, és Brüsszelben is olyan vezetőkre, képviselőkre van szükség, akik kiállnak a magyar, a román és a közép-európai érdekek mellett – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Román hatóság szerint törvénytelenül építkezett Dormánfalva önkormányzata
Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús osztrák-magyar sírkertben, melyen félszáz beton keresztet és egy emlékművet állított fel.
Beke István annak ellenére sem szabadulhat, hogy megszűnt elítélésének törvényes alapja
A brassói táblabíróság döntése értelmében nem szabadulhat a feketehalmi börtönből a terrorizmus kísérlete miatt elítélt Beke István.
Székelyföld két csapatnak biztosítana hazai pályát
Hosszú évek után jövőre ismét újra egyazon világbajnoki osztályban játszhat a magyar és a román jégkorong-válogatott.

Fontos híreink
Donald Trump Orbán Viktornak üzent, Brüsszel továbbra is Ukrajna mellett áll

Orbán Viktor Trumppal találkozik, Ukrajnában tovább tombol a korrupció

Ukrán dróntámadás ért egy orosz rakétahajtóanyag-összetevőket gyártó üzemet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A magyar konyha már a brunch előtt is tudta, hogyan kell reggelizni
Megmutatjuk, hogyan reggeliztek akkor, amikor még volt idő rá.

Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.
Külföldi híreink

Brüsszel tétlenséggel védi a Muszlim Testvériséget
Politikailag kényes téma Brüsszel számára az ügy.

Harkivban csaptak le az emberrablók
Egy fiatal férfit cibáltak végig egy lépcsőn.

Védelmi és biztonsági kérdések kerültek India fókuszába
Malajziába utazott Narenda Modi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Halálra vertek egy férfit a toborzótisztek Ukrajnában
Az 55 éves férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, amelyekbe belehalt.

Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok
Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.

Hóból próbálnak ivóvizet nyerni az ukrán nagyvárosok lakói + videó
Sokan azt hiszik, megoldás – a szakértők szerint viszont komoly veszélyforrás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
