
- Magyar Nemzet
- Románia
Románia

Nyár közepéig tart a román adóhivatal türelme
Július 31-éig meghosszabbítják a romániai magánszemélyek egységes adóbevallásának benyújtási határidejét. A döntést az idén bevezetett elektronikus ügyintézés nehézkessége indokolja.

Sikertörténetek és viták Romániával
Akkor van értelme a magyar–román kormányfői találkozónak, ha valamilyen fontos kérdésben sikerül eredményt elérni – jelentette ki Szijjártó Péter.
RMDSZ: Európai kisebbségvédelmi törvényre van szükség
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint Európában kisebbségvédelmi törvényre van szükség, az Egyesült Államokat pedig továbbra is tájékoztatni kell a nemzeti kisebbségek helyzetéről – jelentette ki pénteken Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyveze
Letartóztatták Olosz Gergely volt RMDSZ-es szenátort
A magyar hatóságok letartóztatták a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátorát – adta hírül pénteken román rendőrségi forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség. A
Semjén Zsolt: Minél több erdélyi képviselje az összmagyarságot Európai Parlamentben
A KDNP-s politikus úgy vélte: ma is veszélyben a haza, de nem csupán a mi hazánk, ma is veszélyben a szabadság, de nem csupán a mi szabadságunk, ma is veszélyben a jövő, de nem csak a mi jövőnk.
A mindennapi békés harcok megvívására buzdított Tőkés László
Az európai közösség sem tud segíteni rajtunk, hogyha mi magunk megalkuszunk, sorsunk irányítását kiengedjük a kezünkből, és restek vagyunk a cselekvésre – jelentette ki Tőkés László.
Üzenetet intézett Viorica Dancila a Romániában élő magyarokhoz
Viorica Dancila román miniszterelnök a romániai magyarokhoz intézett március 15-ei ünnepi köszöntőjében arról biztosította a nemzetiségeket, hogy a román állam továbbra is teljes elköteleződéssel támogatja a nemzeti önazonosság szabad kifejezését, a nyelv
Visszaküldte a bíróság a marosvásárhelyi katolikus iskola létrehozói elleni vádiratot
A végzés kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. Az ügyben eljáró bírói testület elutasította a DNA két korábbi végzés elleni fellebbezését.
Magyarellenes TV-s műsorvezető vezeti a román liberálisok EP-listáját
A május 26-i EP-választásokon a román Nemzeti Liberális Párt listájának élén szereplő Rares Bogdant már több ízben megbírságolták.
Fontos híreink
Lesz békecsúcs Budapesten! – állítja Orbán Viktor + videó

Magyarországról kitiltott ukrán terrorista kampányol Magyar Péternek

Ennyit érnek 1956 hősei Magyar Péternek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Magyar Péter elintézte: ezért voltak csak ennyien a Hősök terén
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.

Minden tragédiája ellenére 1956 egy szabadulástörténet
Újjászületett a meggyötört magyar nemzet.

Orbán Viktor: Szívek dobbannak együtt
A miniszterelnök a közösségi oldalán idézte meg a legjobb pillanatokat.

A többség unta vagy kínosnak tartotta Magyar Péter mai beszédét
Ki nem unatkozott Magyar Péter beszéde alatt? – tette fel a kérdést a politikai elemző.
Külföldi híreink

Orbán Viktor: Újra itt
„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.

Drónzápor érte el Oroszországot
Az ukránok több mint száz drónnal támadtak az éjszaka folyamán.

Zelenszkij pénzt, paripát, fegyvert követelt
Az ukrán elnök szerint a háború költségeit Oroszországnak kell állnia.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiába adták oda előre a győzelmet, a Veszprém nagy hajrája nem ért pontot
A magyar csapat először nem tudott nyerni hazai pályán a Bajnokok Ligájában.

Szentkirályi Alexandra: Százezren a békéért, feleannyian se a háborúért
A budapesti Fidesz elnöke szerint az utcán megnyerték az első harcot, de online is győzniük kell.

Itt a való világ: a fiatalokhoz szólt Orbán Viktor
A forradalmakat mindig az ifjúság robbantja ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.