Salis mentegetése legitimizálja a politikai erőszakot
Salis mentelmi jogát felfüggesztené a Hajrá Olaszország párt.
Salis mentelmi jogát felfüggesztené a Hajrá Olaszország párt.

A magyar hatóságok kezét megkötötték.

„Ez nem politikai ügy, hanem terrorizmus.”

„Egyszer már felakasztottunk benneteket” – mondta a politikus.

A novemberi strasbourgi plenáris ülésen az európai börtönviszonyokról is szó volt.

„Ha ki kell engedni Salist, akkor a magyar hatóságok biztosan kérik majd a mentelmi jog felfüggesztését.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök az ünnepi beszédében külön a fiatalokhoz is szólt.

Vizsgálóbizottság világítja át a főpolgármester imázsát építő fővárosi céget.

Magyar Péterék Brüsszel utasítására a magyarokat megnyomorító csomaggal készülnek.

A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek?

Régóta húzódó határvitát zártak le.

A miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel együtt tesz látogatást a Vatikánban.

Kiszivárogtak a részletek.

Két kormánykerék, zakatoló Csepel dízelmotor és kabriós élmény fogadott a régi, igen ritka Dutra dömperen.

A magyar teniszező a 29. tornagyőzelmét ünnepelhette.

Kiderült, miért nem lehet kiszivattyúzni a vizet a bányatelepről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.