Teniszeredménnyel feledtették a csalódást
Az Atalanta a Serie A 33. fordulójának nyitómeccsén 6-2-re kiütötte a Bresciát, és feljött a 2. helyre.
Az Atalanta a Serie A 33. fordulójának nyitómeccsén 6-2-re kiütötte a Bresciát, és feljött a 2. helyre.

A Juventus két fura, bár megadható büntetővel tartott otthon egy pontot az Atalanta ellen.
A bergamói együttes ezúttal a Sampdoriát múlta felül két góllal, és feljött a harmadik helyre a tabellán.

A gól nélküli első félidőt követően az 53. percre kétgólos előnybe került a vendégcsapat.

A kupagyőztes Napoli hazai pályán 2-1-re legyőzte, és ezzel pontszámban utolérte az AS Romát.

Az Atalanta 2-0-ra legyőzte a Napolit, ezzel zsinórban a hetedik bajnokiját nyerte meg.

Jó 25 méterről küldte meg jobbal, a labda 105 km/órás sebességgel vágódott a jobb pipába.

A La Dea, az Atalanta sorozatban hatodik Serie A-mérkőzését nyerte vasárnap.
A győzelemmel az AC Milan hat pontra megközelítette vasárnap délutáni ellenfelét.

A több európai klub által is csábított Miliknek évi ötmillió eurót ajánlhat a madridi csapat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

A gyermekkorában sérült személyiség képes érzemeket imitálni érdekből, sosem találja meg a megnyugvást.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Új terveik vannak, amiket Orbán Viktor határozottan elutasít.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Öt évet töltöttek el közösen a Liverpoolnál, most viszont egymással küzdenek meg ugyanazért a célért.

Nyolcvanéves a magyar rockzene ikonikus alakja

Egy ikon, aki forradalmasította a popzenét – fedezze fel Madonna karrierjének legfontosabb pillanatait ebben a szórakoztató kvízben!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.