Megválasztották minden idők legjobb latin előadóját
Több mint 180 millió lemezt adott el világszerte, világsztár apját is túlszárnyalta a híresség.
Több mint 180 millió lemezt adott el világszerte, világsztár apját is túlszárnyalta a híresség.

Több szereplő érezte azt, hogy a sorozat őrületes népszerűséget hozott, de negatív hozadéka is volt.

Két magyar pályázót is díjaztak egy rangos nemzetközi mobilfotós versenyén. A Huawei Next Image elnevezésű megmérettetésen Aljona Akszjonovics és Biri Andrea képe egyaránt elismerést kapott.
Az RMDSZ választási sikere az erdélyi magyarság sikere – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Farkas Örs bejelentette: már több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs íveket.

Nagyon szép karriert futott be történetének első évében a gyermekvállalást ösztönözni hivatott babaváró konstrukció.

Orbán Viktor miniszterelnök ismét következetesen kiállt a nemzeti érdekekért – írta a Fidesz.
A Mainz Bundesliga-rekordot állított fel azzal, hogy sorozatban 27. büntetőjét is gólra váltotta.

Az Európai Unió tagországainak vezetői saját anyanyelvükön köszöntötték Európát. Köztük a magyar miniszterelnök is.

A koronavírus-járvány miatt idén a győzteseket online hirdették ki a hagyományos amszterdami ünnepség helyett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A járandóság még karácsony előtt megérkezik.

A Magyar Péter által emlegetett rendszerváltó hangulat elkerülte Békés vármegyét.

Nem szabad elfogadni a baloldal ajánlatát.

Egy szóváltás miatt verte kővel fejbe, majd a földön többször belerúgott áldozatába.

Letartóztatták a bizottság tisztviselőjét és volt alelnökét.

Tovább növelte előnyét a német patrióta párt a CDU–CSU-val szemben, miközben a koalíciós partner szociáldemokraták támogatottsága zuhan, a politikusok rangsorában pedig a 18. helyre esett vissza Friedrich Merz kancellár.

A hollandok 250 millió euró értékben vásárolnának fegyvereket Ukrajnának.

Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.

Már most látszik, igencsak rosszul járnának a magyar családok a Tisza Pártnak készült baloldali megszorítócsomaggal.

A Dogstar először játszik Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.