Ne féljünk a sikertől!

A Corvinus megújulásának sikere a teljes felsőoktatás, így az egész nemzet és a magyarság sikere.

Budapest, 2020. december 5. A Budapesti Corvinus Egyetem fõépülete a Duna-parton, a fõváros IX. kerületében a Fõvám téren. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Jászai Csaba

Az egész Kárpát-medence sikere azon múlik, hogy képesek vagyunk-e nemzetközi szinten is versenyképes tudást adni a magyar fiataloknak. A tehetségek világszínvonalú felsőoktatást érdemelnek – ehhez a pénzügyi forrásokon túl nyitottságra, intézményi együttműködésekre és határokon átívelő, hosszú távú gondolkodásra van szükség. Kemény munka áll előttünk, de meggyőződésem, hogy a Corvinus sikere és az alapítványi rendszer bevezetése igazi lendületet ad a folyamatnak. Az átalakulás legelején vagyunk, de már az első két év is konkrét eredményeket hozott. Az egyetem működése gördülékenyebb lett, költségvetése pedig több mint harmadával gyarapodott.

Magam is a Közgázra jártam, és szerettem odajárni. A nyolcvanas évek Közgáza első blikkre klasszikus egyetem volt a szocialista blokkból. De az unalmas, pártdirektíva által meghatározott órák mellett akadt egy-két izgalmasabb szeminárium és persze rendkívüli koponyák mind a tanárok, mind a diákok között. A késő kádárizmus porossága ellenére volt itt valami frissesség, valami új, valami olyan, ami az életre készített fel minket, és ezek közül is kiemelkedett a Rajk-szakkollégium. Ez egy olyan közeg volt, ahol megtanultam vitázni, ahol megismertem a későbbi Magyarország gazdasági és – ami még fontosabb – szellemi életének jelentős szerep­lőit, alakítóit.

Ez a hely versenyképes tudást adott, és lehetővé tette, hogy sikeresen kezdjem meg a karrieremet. Sőt, valahol azt is ennek a közegnek köszönhetem, hogy még a kilencvenes évek elején felborult, állandóan változó gazdasági közegben is sikerült előrejutnom. Nagyon sokat gondolkodtam azóta azon, hogyan lehetne Magyarországon olyan oktatási rendszert építeni, ami minden tehetséges, tanulni vágyó fiatalt felkészít az életre, és olyan közeget teremt, ahol élmény a tanulás. De a gondolkodás ma már nem elég, eljött a cselekvés ideje.

Az elmúlt negyven évben a klasszikus hazai felsőoktatás egy helyben toporgott, és a rabja maradt a posztkommunista idők középszerűségének. Amikor a Mol vezetőjeként friss diplomásokkal beszélgetek az egyetemi élményeikről, valódi időutazásban lehet részem. Az intézmények ma is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint az én időmben. Nincs elég pénz, nem elég gyakorlatias a képzés, nem jut elég figyelem egy-egy hallgatóra, az oktatók nincsenek rendesen megfizetve és kevés az angol nyelvű óra. Ezek után meglepődik bárki azon, hogy a hazai fiatalok jelentős része inkább külföldön próbálna szerencsét?

Egy kiemelkedő tehetség már a középiskola elején, de legkésőbb 16-17 évesen elkezd készülni arra, hogy Angliába, Amerikába, Németországba és a világ különböző elitegyetemeire adja be a jelentkezését. Az elmúlt években azt láttuk, hogy a gimnáziumi diákok számottevő része külföldi egyetemet jelölt meg első helyen. Egyszerűen azért tesznek így, mert ők és a szüleik is tudják, hogy a tehetséget a világ vezető egyetemein megszerzett tudással lehet igazán kamatoztatni. A legjobbak nyilván be is kerülnek, vagyis már 18 évesen elveszítjük a hazai szürkeállomány legfontosabb utánpótlását.

Gyakorlatilag ugyanott tartunk, mint az 1980-as években, amikor minden kiemelkedő tehetség azon gondolkodott, hogyan kerülhetne be a nagy nyugati egyetemekre. És ma már meg is tehetik ezt. Ez szerencsés helyzet abból a szempontból, hogy szabadabban élünk, de szomorú abból a szempontból, hogy hagytuk, hogy a felsőoktatásunk ne fejlődjön, és ne adjon olyan versenyképes képzést a tehetségeknek, ami miatt érdemes itthon maradni.

Ez olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak. Kutya kötelességünk és jól felfogott érdekünk, hogy egy olyan felsőoktatási rendszert építsünk ki, ami a globális piacon is versenyképessé teszi a magyar fiatalokat, akik itthonról tudnak rákapcsolódni a tudományos élet nemzetközi vérkeringésére. Sőt az a cél, hogy Magyarország és a Kárpát-medence legyen az a hely, amely elcsábítja a külföldi tehetségeket, legyen szó hallgatókról, oktatókról és kutatókról. Ehhez sokkal szélesebbre kell tárni a magyar felsőoktatás kapuit, és kimagasló színvonalú szolgáltatást kell nyújtani. Aki azt állítja, hogy az évtizedek óta egy helyben toporgó oktatási rendszer képes erre, az egyszerűen nem néz szembe a valósággal. Rendszerváltozásra van szükség a felsőoktatásban, és a megoldást a piaci szemlélet, az új finanszírozási forma és az alapítványi rendszer jelenti.

Két évtizede vezetem Magyarország és a régió egyik legerősebb vállalatát, amely folyamatosan kereste az együttműködést a felsőoktatással, mert a Mol tisztában van azzal, hogy a hazai felsőoktatásban hatalmas erő van. Rendkívüli tudásnak vagyunk a birtokában, de a remek gondolatok és inspirációk mellett olyan emberekre van a magyar iparnak szüksége, akik az elméletet képesek tettekre, eredményekre, megújulásra váltani. Ehhez pedig egy változásokra nyitott, az egyetemi közösséget tisztelő és gazdaságilag is életképes, teljesítményorientált rendszerre van szükség – ez az alapítványi modell lényege.

Nincs időnk újabb éveket, évtizedeket elvesztegetni. A Mol vezetőjeként testközelből látom, hogy az ipar és a gazdaság transzformációja milyen villámsebességgel történik. Vegyük csak az energetika példáját. Ha a következő évtizedekben szeretnénk kiváltani a fosszilis energiahordozókat, akkor becslések szerint technológiai és infrastrukturális fejlesztésekre nagyságrendekben egy évnyi magyar GDP-vel összehasonlítható összeget kell elköltenünk. De a pénz önmagában nem elég, a fenntarthatósági törekvések sikeréhez ki kell nevelnünk a megfelelő szakembereket, mérnököket, tudósokat, és – nem lehet elégszer hangsúlyozni – itthon kell tartanunk a magyar szürkeállományt. És most nemcsak Magyarországra, hanem az egész régióra gondolok.

Nemzetközi szinten is versenyképes tudásra van szükség az egész Kárpát-medencében, amire csak a felsőoktatáson és az intézményi együttműködéseken keresztül tehetünk szert. Kemény munka áll előttünk, de meggyőződésem, hogy a Corvinus sikere és az alapítványi rendszer bevezetése igazi lendületet ad a folyamatnak.

A Corvinus volt az első egyetem, amely kimondta, hogy szakítani kell a posztkádári felsőoktatással, és ideje piaci alapon minden fiatal számára elérhető elitképzést indítani. Ezzel a váltással az alma materem a hazai felsőoktatás megújításának zászlóshajója lett. A Corvinus az első új magyar egyetem. Egy piaci szemléletet is ismerő, szabadabb szellemű, ugyanakkor gazdaságilag tervezhető és beszámoltatható rendszer jött létre, amely független az államtól, és nemcsak óvja az egyetemi közösséget, hanem méltó béreket és ösztöndíjat is nyújt számára.

Tisztán emlékszem arra, hogy két évvel ezelőtt mekkora vihart kavart a Corvinus átalakítása. Érdemes megnézni, mi történt az azóta eltelt időszakban. 17 milliárdról 26 milliárdra nőtt az egyetem költségvetése, és tizenkét alap-, illetve mesterszakot újítottunk meg. Az alapszakos hallgatók mintegy 80-85 százaléka, a mesterszakos hallgatóknak pedig 95 százaléka tanulhat Corvinus-ösztöndíjjal. A legjobb teljesítményt nyújtó tanulók pedig jelentős tanulmányi ösztöndíjban részesülnek, akár hetvenezer forintot is kaphatnak havonta. Idén 27, illetve 39 százalékkal nőtt azoknak a jelentkezőknek a száma, akik a Corvinus alap-, illetve mesterképzéseit jelölték meg első helyen. Az egyetem angol nyelvű képzéseire is több mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen, mint egy évvel korábban. Emellett az egyetem belső működésé­ben gyorsabbak és hatékonyabbak lettek a döntési folyamatok, és számos újítást vezettek be a hallgatói ügyintézés területén is. Az egyetem immár olyan rendszert működtet, amely a teljesítményt helyezi a középpontba, valamint az alapítványi rendszer bevezetésével az elmúlt két évben negyvenszázalékos összjövedelem-emelkedésben is részesültek az alkalmazottak.

Az egyetem végre kezdi megmutatni az igazi erejét. Több előremutató dolog történt a Corvinus életében az elmúlt két évben, mint a rendszerváltás óta eltelt harminc évben. Még csak a transzformáció legelején vagyunk, de már most jó gyakorlattal tudunk szolgálni más egyetemeknek is, és végre érdemben tudunk tenni a fejlettebb és versenyképesebb Közép-Európa ügyéért.

A Corvinus megújulásának sikere a teljes felsőoktatás, így az egész nemzet és a magyarság sikere. És úgy gondolom, hogy ez a sikertörténet nemcsak országszerte, de az egész Kárpát-medencében folytatódni fog. Ha vannak félelmek, kérdések, akkor azokat tegyék fel, beszéljünk. Ez egy közös ügy, ami mindannyiunk érdeke, és erre a párbeszédre is lehetőséget ad az új struktúra. Csak egyet nem szabad: elhinni, hogy változtatás nélkül is sikeresek lehetünk. Ha élére állunk a folyamatoknak, ha hiszünk a változtatás erejében, akkor a siker kódolva van. Ezt az esélyt mindenképpen megérdemlik a következő generációk – és megérdemli Magyarország.

A szerző a Mol elnök-vezérigazgatója

(Borítókép: A Budapesti Corvinus Egyetem főépülete a Duna-parton. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)