S a bohém, a poéta, a vállalat irodalmi asztalánál sem tagadta meg önmagát. Azt mondta, ki kell adni Adyt. Adyt? Üzletet – lírikussal? Jó vicc! És megcsinálta! És jöttek az Ady-kötetek, s a világ minden épérzékü könyvkiadójának véleménye ellenére úgy mentek ezek a lírai kötetek, ahogy akarták. Bájos volt látni Heltait abban az időben. Az „igazgató ur” rágta a szivarját s valami kimondhatatlan kedvességgel csinálta az igazgatói honnőröket. És megcsinálta az összegyűjtött Karinthyt, illő keretet adott a Móricz-kiadásnak, s megmutatta, hogy van irodalmi üzlet is, amely nem tankönyv, nem hatóságilag csendesen és némi undorral megtűrt panama, hanem irodalom, élő, nagy, tiszta irodalom, s mégis jó üzlet.
(Literatúra, 1929/12.)
*
A nagyságos asszony: Mondja, kedves Heltai, maguknak, álhirlapiróknak, nem megy le a bőr a pofájukról, hogy folyton olyan ronda pestiesen írnak és dumálnak, azon a maguk kitalálta külön tolvajnyelven, amelyet mi, frank emberek és tisztességes asszonyok meg sem értünk?
Én (szerényen és tiszteletteljesen): Nagyságos asszonyom, bocsásson meg, de maga egy kicsit igazságtalan hozzánk. Minden nagyvárosnak megvan a maga argója…
A nagyságos asszony (helyreigazítón): Link-dumája…
Én:… és mi, pesti írók, éppen csak csipegetünk belőle…
A nagyságos asszony: Szépen csipegetnek! Maguk megmérgezték a mi édes magyar nyelvünket, megtébolyították a mi édes fővárosunkat. Ha a vidéki pali bejön egy fővárosi lokálba, egyszerűen fiatalra van állítva, mert nem komálja a dumát. Ez a maguk bűne!
Én: Istenem, beösmerem, hogy sokan visszaélnek a…
A nagyságos asszony: Visszaélnek? Ez nem kifejezés! Tegnap este, amikor az uj brémet először fölvettem, a nyolcéves kislányom ökölbe szorította a kis kezét és úgy mutatta: „Mama ilyen öreg vagy!” Szeretném tudni, kitől tanulja ezeket a rettenetes kifejezéseket? A francia guvristól, vagy az anglicsektől?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!