Újabb holttestet találtak Skóciában az eltűnt magyar ikerpár után kutatva
A rendőrség közlése szerint a testet még nem azonosították.
A rendőrség közlése szerint a testet még nem azonosították.

Egy brit katonai elemző szerint Oroszország készen áll egy ellencsapás indítására.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.