Kiállhatna a külhoniakért is az Amnesty International
Azbej Tristan megjegyezte, hogy a szélsőségesen bevándorláspárti szervezettől provokációnak is hathat az üldözött keresztények iránt petíció formájában kifejezett szolidaritás.
Azbej Tristan megjegyezte, hogy a szélsőségesen bevándorláspárti szervezettől provokációnak is hathat az üldözött keresztények iránt petíció formájában kifejezett szolidaritás.
Egy friss kimutatás szerint csak januárban 63 ezer bevándorló kapott migránskártyára pénzbeli utalást, ezt a programot pedig az Európai Bizottság pénzeli.
Úgy tűnik, ha Sorosékat bármilyen pénzügyi vizsgálat alá veszik a hatóságok, megbízható zsoldosai mindig ugyanazon séma szerint kezdenek sivalkodásba.
A Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) költségvetése tavaly elérte az egymilliárd dolláros határt.
A Fidesz szerint azzal, hogy Timmermans a szocialisták kongresszusának vendége lesz, a párt megpecsételi szövetségét a Soros-lista első emberével.
Timmermans és Soros arra készülnek, hogy migránsokkal telepítsék be Európát, együtt dolgozták ki azokat a terveket, amelyek a brüsszeli asztalokon hevernek – fogalmazott Böröcz László.
A párt szerint álságos és kétszínű, amit csinálnak. Amikor decemberben dönteni kellett az ápolási díjról, akkor nem érdekelték őket sem a beteg gyermekek, sem az őket ápoló szüleik sorsa.
Hollik István szerint Soros György a cikkével is azt bizonyítja, hogy megkezdte az európai parlamenti választások kampányát.
Nyíltan meghirdette migrációpárti listáját Soros György – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a spekuláns tegnap megjelent véleménycikkére reagálva.
A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: az EP-választás valódi tétje, hogy ezt a listát sikerül-e győzelemre vinnie Soros Györgynek, aki ezt most már nyíltan el is ismerte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine az Izreali Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
A közel-keleti háborús helyzet egyre súlyosbodik.
Olaszország készül az Amerika–Irán konfliktus következményeire.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.