Soros György, az Izrael-ellenes antiszemita
A milliárdos spekuláns aktívan szervezkedik is a több mint hetven éve létrejött önálló zsidó állam ellen.
A milliárdos spekuláns aktívan szervezkedik is a több mint hetven éve létrejött önálló zsidó állam ellen.

Nem palástolta a véleményét: Lord Jamar szerint Soros és a „haverjai” állnak a BLM mozgalom mögött.

Az NGO-k ez idáig nem szenvedtek semmiféle érdeksérelmet, a kormány figyelembe vette a Velencei Bizottság véleményét is.

A pénzért cserébe a Civitates többek között a demokrácia védelmét, a “hatalommal való visszaélés leleplezését” várja el.
Tény, hogy Károlyiék akkor szerelték le a magyar hadsereget, amikor az országot három oldalról fenyegette támadás.

Az informális háttérhálózat ereje felmérhetetlen, veszélyesebb, mint a politikai vezetőké.

A társadalom azt várja el a kormánytól, hogy átlátható legyen az ngo-k működése – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete a napokban törölte a tweetjét, miután nyilvános felháborodást váltott ki.

Orbán Viktor szerint a Soros-hálózat ismét beavatkozott a spekuláns érdekében a nemzetközi ítélkezésbe.

Hivatali visszaélés miatt hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a volt észak-macedón különleges ügyészt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Many people may be able to relate to this.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.