Emelet segít be a reggeli pilisi csúcsba
A vasúttársaság sokakat meglepett a megosztott üzemeltetéssel. Elmagyarázzuk, miért.
A vasúttársaság sokakat meglepett a megosztott üzemeltetéssel. Elmagyarázzuk, miért.

Vác és Cegléd után Nagykátára is jár a MÁV-Start emeletes vonata, hétfőn állt forgalomba az első ilyen jármű.

Olyan berendezést telepített a MÁV, amellyel egy teljes KISS motorvonatot egyben a magasba lehet emelni, hogy kiszerelhessék alóla a forgóvázakat.

A MÁV-Start új, Dunakanyar–Balaton járatának negyven perc kell, hogy átjusson a fővároson.

Emeletes és hibrid motorvonatok, HÉV-szerelvények és korszerű mozdonyok érkeznek a MÁV-Start flottájába.
Bár a pandémia közbeszólt, immár ütemesen érkeznek a hatszáz férőhelyes villamos motorvonatok a MÁV-Starthoz.
Forgalomba állt a második emeletes vonat, az év végéig összesen tíz jár majd az elővárosi üzemben.

A hatszáz férőhelyes járművek érkezését egyelőre nem hátráltatják sem a Belaruszban zajló események.

Folytatja a márciusban megkezdett tesztüzemét a Stadler KISS emletes motorvonat.

A fokozatosan bővülő flotta öt év alatt negyvenmillió kilométert futott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.