Vizsgával zárják az alapképzést a jövő évtől a tizedikes diákok
A havi ösztöndíjak mellett egy jelentősebb pályakezdési juttatást is kapnának a szakképzésben tanuló diákok, a technikumok tizedik évfolyamán ágazati alapvizsgát kellene tenni.
A havi ösztöndíjak mellett egy jelentősebb pályakezdési juttatást is kapnának a szakképzésben tanuló diákok, a technikumok tizedik évfolyamán ágazati alapvizsgát kellene tenni.

A lemorzsolódással veszélyeztetett diákok egy rugalmas időtartamú, akár fél év alatt is elvégezhető képzés révén maradhatnak a rendszerben.

Néhány éven belül látható lesz az új, Szakképzés 4.0 stratégia eredménye a munkaerőpiacon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint.
A diákoknak versenyképes végzettséget, a gazdaság által elvárt tudást kell kapniuk, ami biztos egzisztenciát és magas jövedelmet nyújt – fogalmazott Palkovics László.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.