
- Magyar Nemzet
- szakképzés
szakképzés

Egyre nagyobb lesz az igény a szakemberekre
A technológiai fejlődéssel egyre több jól képzett szakemberre lesz szükség a gazdaságban, ehhez az igényhez igazodik a Szakképzés 4.0 program is – jelentette ki Hafiek Andrea, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője Kecskeméten
Harmincszázalékos béremelés a szakoktatóknak
Az új szakképzési törvény célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, jobban képzett és felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére — mondta Palkovics László.

Palkovics László: Emelkedik a szakképzésben oktatók bére
A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik.
A Fidesz a szakképzés erősítésében érdekelt
Az egyik legfontosabb feladat a szakképzés további erősítése, gyakorlatiasabbá tétele, a legjobb szakoktatók alkalmazása, és e cél érdekében a szakoktatók anyagi megbecsülésének javítása.
Státusváltással is jár a béremelés
A szakképzés átalakításáról szóló törvénycsomag várhatóan úgy rendezi majd az oktatók bérét, hogy a technikumok és szakképző iskolák tanárai elveszítik a közalkalmazotti jogviszonyukat.

Koji László: Kiemelten fontos a szakképzés átalakítása
Szakképzési tájékoztató végzősöknek
Százezer példányban küldik szét a köznevelési és felsőoktatási intézményeknek a megújult OKJ-szakmákról szóló tájékoztatót, hogy a középiskolába készülők és a szakmatanulás iránt érdeklődő felnőttek is részletesen megismerkedhessenek az új képzési kínálat
Középpontban van a gyerek, köréje építik az intézményt
Még csak a második tanévükben járnak, de már a kezdetektől többszörös a túljelentkezés a gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium orientációs évfolyamára.

Alapszakmákat bemutató kiadványt jelentetett meg az ITM
Schanda Tamás közölte, hogy a tájékoztató füzetet összesen több mint 100 ezer példányban juttatják el a szakképzési centrumokhoz, a tankerületi központok által működtetett általános iskolákhoz.
Fontos híreink
Rekordot döntött a Liverpool játékosa a BL-ben, Szoboszlait is felülmúlta

Trump elmondta, kap-e Tomahawk rakétát Ukrajna

A lengyel kormány a Barátság kőolajvezeték felrobbantására biztatja az ukránokat

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Összegyűjtöttünk minden hasznos információt a Békemenetről
A mostani lesz a harmadik békemenet az orosz-ukrán háború kitörése óta, ami még fontosabbá teszi a kiállást a kormány békepárti politikája mellett.

Hoppá! Varga Judit is üzent a Békemenet résztvevőinek
Veletek vagyok! – üzente a volt igazságügyi miniszter félreérthetetlen módon.

Megindult Magyar Péter gyűlöletkommandója a külhoni magyarok ellen
Van, aki börtönnel fenyegeti a Budapestre érkező fiatal megemlékezőket.

Az egész ország megmozdult: a legtávolibb tájakról már korán reggel útra keltek a Békemenetre
Megüzenjük az egész világnak, hogy nemet mondunk a háborúra!
Külföldi híreink

Ismét támadtak az oroszok, robbanások voltak Szumiban
A támadásban ketten megsérültek.

Szijjártó Péter: A magyar emberek 69 évvel ezelőtt világos üzenetet küldtek a világnak
Szuverenitásukat és szabadságukat semmilyen áron nem áldozzák fel – jelentette ki a tárcavezető.

Szijjártó Péter: Más módon, mint 1956-ban, de ma is harcolni kell a szabadságért
A tárcavezető az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából szervezett nagykövetségi fogadáson beszélt erről, Washingtonban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az „amatőr” Varga Barnabástól fél az osztrák sajtó, magyar vészjelzés a Fradi ellen
Salzburgban a korábbi magyar válogatott kedvenc figyelmeztetett a ferencvárosi csatár fejjátékára.

Orbán Viktor: A béke hangját a Facebookon is fel kell erősíteni!
A miniszterelnök meghirdette a Béke napja kihívást.

A Real Madrid sztárja Thomas Tuchelnek is üzenhetett a győztes góljával
Nehéz időszak áll Jude Bellingham mögött, de úgy tűnik újra felveszi a ritmust.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.