A magyarok nagy részét legalább egyszer már beoltották orosz eredetű vakcinával
Pénteki, moszkvai tárgyalása alkalmával a magyar külügyminiszter az orosz sajtónak is nyilatkozott.
Pénteki, moszkvai tárgyalása alkalmával a magyar külügyminiszter az orosz sajtónak is nyilatkozott.
Több mint huszonkétmillió forint értékű segélyszállítmányt indított útjára csütörtökön Görögországba, a leszboszi tábor leégése nyomán kialakult helyzet kezelése érdekében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) – tájékoztatta az OKF szóvivője
A vadon élő állatok kereskedelme a koronavírushoz hasonló, emberre is veszélyes betegségek egyik lehetséges forrása.
A csempészárut két Ecuadorból érkezett, egyenként 13 tonnás konténerben fedezték fel szerdán.
A kedden és szerdán Magyarországra érkezett több milliónyi eszköz az egészségügyi ellátórendszerbe kerül.
Egészségügyi maszkokból és orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába Szijjártó Péter.
A Kína-Magyarország légihídon, ezúttal Tiencsin városából érkezett a szállítógép.
Több mint 3 millió maszk, 100 ezer teszt, 86 lélegeztetőgép érkezett Kínából – közölte kedden reggel a miniszterelnök közösségi oldalán.
Több mint négyezer hamis ruhát és kiegészítőt találtak a pénzügyőrök egy teherautóban Nagylaknál, a 320 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Németország diplomáciai lépést tett, Orbán Viktor korábban figyelmeztetett.
A rendőrség célja a közlekedésbiztonság védelme.
A Müncheni Autószalonon ízelítőt adott a Volkswagen ID.3 ellenfelének szánt, 2026-ban érkező Ioniq 3-ból a koreai gyártó.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Robert J. Palladinót fogadta a Honvédelmi Minisztériumban.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Ez nem semmi.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.