
- Magyar Nemzet
- Szávay István
Szávay István

Szávay István kilépett a Jobbikból
Kilépett a Jobbikból Szávay István, aki a párt egyik legismertebb szereplője volt. Mint ismert, Szávayt sokan Jakab Péter pártelnök legfőbb kritikusának tartották számon.
Szávay István is segített Jakab Péter elgáncsolásában
Szabó Gábor helyreigazítást kért lapunktól, ám a párt több választmányi tagja is megerősítette, Szabó és Szávay István erejüket és befolyásukat egyesítve hiúsították meg Jakab terveit.

A zsidózásért lemondott Szávay helyére zsidókat listázó politikust jelöl a Jobbik
Bencsik János maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik miatt szerinte „izraeli ügynökök” markába került az Egyesült Államok.

Kovács Bélát védve tanúskodtak Vonáék
A Jobbik volt elnökét, valamint Szávay Istvánt, a párt egykori országos alelnökét és Szabó Gábor volt pártigazgatót tanúként hallgatta meg az ítélkező bírói tanács.

Vona Gábor tanúskodik KGBéla perében
Ma, csütörtökön a Jobbik két korábbi vezetőjét hallgatja ki tanúként a bíróság Kovács Béla, a párt egykori tagjának, EP-képviselőjének büntetőperében.

Fontos híreink
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – Magyar Péter lehetett az ötletgazda

Szoboszlai négy szóval üzent, Slot leborult előtte, és az óráját is szóba hozta + videó

Napi sudoku

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Megkezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka
Utoljára ülésezik a 2022-ben megválasztott parlament.

A kormány ellen hangolnák a magyar közvéleményt az ukránok a Barátság elzárásával
Visszafelé sülhet el Zelenszkijék „csodafegyvere”, amit éppen a választási kampányban vetettek be.

Berúgja az ajtót a tavasz, az előttünk álló héten végre eltehetjük a télikabátokat
Íme a következő napok időjárása.

Ez a magyar ellenzék: Orbán Viktort gyalázzák, Ukrajnát éltetik
Tüntetést tartott a Momentum, ukrán zászlókba burkolózott a baloldal színe-java.
Külföldi híreink

Fegyverrel rángattak ki egy férfit a kávézóból
Az ukrán társadalom egyre elkeseredettebb.

Donald Trump nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett, Magyarország nemet mond a 20. szankciós csomagra
Béketanács, ukrán olajvita és magyar vétó határozta meg a múlt hetet.

Robert Fico leállítja az áramszolgáltatást, Trump birtokán lelőttek egy fegyverest
Napi összefoglaló.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Királyok és koronák – Mennyire ismeri Európa uralkodóit?
Lovagkor, birodalmak, trónviszályok, dinasztiák és legendás uralkodók – Európa történelmét királyok formálták évszázadokon át.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.

Nyugtalan idők nyugtalan tanúja
A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Prónay Pál nemrég megjelent memoárja háborús tanulságnak is beillő olvasmány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

