Elkezdték átadni a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók szavazatait
A szállítódobozokat péntek reggeltől vehetik át az egyéni választókerületi választási irodák az NVI-től.
A szállítódobozokat péntek reggeltől vehetik át az egyéni választókerületi választási irodák az NVI-től.

Szkennelésre – a kézi számolást megelőzően – azért van szükség, hogy a levélszavazatok előzetes eredményét gyorsan közölni tudják.
Deák Dániel elemző szerint kommunikációs fogás csupán, hogy konzervatívnak mutatja magát.

A Nép Szolgája 82,17 százalékos feldolgozottság mellett az előre hozott parlamenti választáson a pártlistákra leadott szavazatok alapján 42,9 százalékkal áll az első helyen.
Beismerte Rio de Janeiro brazil szövetségi tagállam volt kormányzója csütörtökön, hogy megvesztegette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik tagját, kétmillió dollárt fizetett neki, hogy cserében a brazíliai nagyváros szavazatokat kapjon a 2016-os ny
A kormánypártok a múlt évi országgyűlési és az öt évvel ezelőtti európai parlamenti választási eredményüket is felülmúlva megerősítették kétharmados felhatalmazásukat.
Az előzetes nem hivatalos eredmények szerint az MKP 4,96 százalék körül végzett. Ám a mandátumhoz pontosan 5 százalék kell.
Az idei európai parlamenti választás újdonsága, hogy regisztráció után voksolhatnak azok a magyar állampolgárok is, akiknek sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nincs lakcímük.
A nem hivatalos eredmény alapján Joko Widodo a voksok 54,5 százalékát kaphatta, míg ellenfele, Prabowo Subianto volt kommandós tábornok 45,5-et.
Magyarországon élő külföldiek mozgósításával szállt be az európai parlamenti (EP) választás kampányába a Magyar Helsinki Bizottság.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

A munkaadók a sztrájkra éles kritikával reagáltak.

Kínai állampolgárok ezrei estek a bűnszervezet áldozatává.

Az oroszok feltörték a Starlink rendszerét.

Két világbajnok játszotta a German Masters döntőjét, egyikük a csípős megjegyzése után olyat tett, amire több mint egy éve nem volt példa.

Így csökkenthető a bélgyulladás.

Itt a tudatos megoldás a hónapban érkező extra pénzre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.