Palkovics László: Erősíteni kell a szerbiai felsőoktatási kapcsolatokat
A miniszter elmondta, már ma is vannak közös képzések, de ezeket szeretnék megerősíteni, például ottani egyetemekkel együttműködve, vagy magyar egyetem létrehozásával.
A miniszter elmondta, már ma is vannak közös képzések, de ezeket szeretnék megerősíteni, például ottani egyetemekkel együttműködve, vagy magyar egyetem létrehozásával.
Az Európai Unióval szemben állt ki Szerbia mellett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a vajdasági Szabadkán rendezett együttes kormányülésen.
Azt a magyarországi pártot pedig, amely szerint még szavazati jogot és kettős állampolgárságot sem kellene adni a határon túli magyaroknak, leszavazzák a választók – jegyezte meg a kormányfő.
Nagy István elmondta, hogy az elmúlt öt éves időszakot tekintve, Magyarország egyik legfontosabb EU-n kívüli agrár-külkereskedelmi partnere Szerbia.
Ana Brnabic szerint a soha korábban nem tapasztalt jó együttműködés példa arra, milyennek kell lennie a jószomszédi viszonynak.
A következő nagy történelmi feladat Szerbia EU-tagságának megvalósítása, amely a szerbeknek és a magyaroknak egyaránt jó lesz, és szüksége lesz rá az EU-nak is.
Húsz kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni egy szerb férfi – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy hozzájáruljon Szerbia erősödéséhez részben gazdaságilag, részben pedig az európai integrációs folyamat felgyorsításával – mondta a külügyminiszter.
Vucic arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A légitársaság számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfontosabb.
„Az űrtechnológiának tudományos, biztonságpolitikai jelentősége is van.”
Ennek sokan örülni fognak.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
Ennek sokan örülni fognak.
A szélsőbaloldali politikus szerint már el van döntve a sorsa.
A Saber Guardian 2025 hadgyakorlat bebizonyította, hogy a megújuló Magyar Honvédség képes főszerepet játszani a szövetségeseivel közös hadmozdulatokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.