A ma kilencvenéves Vagyóczki Imre a világbajnok társaival ünnepel
Az ünnepelt egykoron Nagy Lászlóval, Kovács Lászlóval és Szigeti Zoltánnal szerzett vb-címet.
Az ünnepelt egykoron Nagy Lászlóval, Kovács Lászlóval és Szigeti Zoltánnal szerzett vb-címet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.

A miniszter szerint a bírói függetlenség a tiszások szerint azt jelenti, hogy „csak a Tiszának nyalnak.”

Az M4-szakasz átadásával újabb mérföldkőhöz érkezett az országépítés.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

A különmegbízott szerint mindkét fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz.

A miniszterelnök politikai igazgatója lerántotta a leplet a háborúpártiak terveiről.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Továbbra is csak földművesnek minősülő természetes személy szerezhet termőföldet – legfeljebb 300 hektárig –, a változás pedig legfeljebb a haszonbérbe adás lehetőségét érinti.

Kerkez Milos a szombati, Tottenham elleni 2-1-es győzelem után adott interjút.

Rekordot döntött az orosz LNG-export Kínába: Moszkva Katar mögé, Ausztrália elé ugrott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.