Cáfolta a nyugati és a keleti média álhíreit a magyar külügyminiszter
Szijjártó Péter közölte, hazánk támogatja Ukrajnát és a háború elkerülésében vagyunk érdekeltek.
Szijjártó Péter közölte, hazánk támogatja Ukrajnát és a háború elkerülésében vagyunk érdekeltek.
A miniszterelnök a külgazdasági és külügyminiszterrel egyeztetett.
Felgyorsult Brüsszelben a szankciós intézkedések előkészítése.
Szijjártó Péter magyar és Sophie Wilmes belga külügyminiszter az első magyar brüsszeli külképviselet megnyitásának a centenáriuma alkalmából avattak emléktáblát Brüsszelben.
A külügyminiszter Brüsszelben elmondta: az erőfitogtatás helyett vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz.
A gépek fele kárpátaljai, a másik fele pedig más ukrajnai kórházakba kerül – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a londoni Magyar Ház lesz.
A külgazdasági és külügyminiszter Milorad Dodikkal, a boszniai szerbek vezetőjével tárgyalt.
Az EP szerint a külpolitikai döntéseket nem egyhangúlag kell meghozni, hanem minősített többséggel.
A külgazdasági és külügyminiszter Dubajban tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már a legfontosabb témákat is tudni.
A ferencvárosi szurkolók az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoda óta nem láthattak a Ludogorec ellenihez hasonlót.
A Qarabagról lehetnek közelmúltbeli emlékei a magyar bajnoknak, megvannak a BL-párharc pontos időpontjai.
Már több mint tízezren küzdenek az álhírek ellen.
Kettős valóság Ukrajnában: Luxus és nyomor között.
Felhőre és csapadékra jó ideig nem számíthatunk még.
Luis Enrique a kupadöntő előtt megmagyarázta, miért kellett távoznia az Európa-bajnok kapusnak, de a kapus menedzsere nem hisz neki.
Kettős valóság Ukrajnában: Luxus és nyomor között.
Felhőre és csapadékra jó ideig nem számíthatunk még.
Luis Enrique a kupadöntő előtt megmagyarázta, miért kellett távoznia az Európa-bajnok kapusnak, de a kapus menedzsere nem hisz neki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.