Szijjártó: Új üzemet épít a Metal Shredder Hungary a Vajdaságban
Az 546 millió forintos beruházáshoz 325 millió forint kormányzati támogatásban részesül a cég.
Az 546 millió forintos beruházáshoz 325 millió forint kormányzati támogatásban részesül a cég.

Szijjártó Péter kiemelte: a kínai vakcina 43 nappal előbb érkezett a szerződésben vállalt határidőnél.

Magyarország háromszorosára növeli a katonai szerepvállalást a Száhel-övezetben működő műveletben.

A tárgyalások eredményeként ezen a héten megkezdik az április végéig lekötött mennyiség szállítását is.

Gázvásárlásról és vasúti kocsik Egyiptomba szállításáról is tárgyalt a magyar és az orosz külügyminiszter.

Az oltóanyag-szállítmány a magyar állam saját teherszállító repülőgépén érkezett, amely várhatóan a következő hetekben is folyamatosan munkában lesz.

A miniszter Bakuban reményét fejezte ki, hogy ebben a térségben is eljön a béke és a nyugalom időszaka.

A külgazdasági és külügyminiszter jelezte, márciusban dől el, hogy lehetnek-e külföldi nézők a tokiói játékokon.
Magyarországon már több mint 180 japán vállalat működik, összességében 34 ezer magyar embernek adnak munkát.

Szijjártó Péter: Brüsszel nem lép fel kellő mértékben a biztonsági kihívások ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Kiderült, hogy mit akarnak az ukránok.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.