Ismét nagy mennyiségben érkeztek védőeszközök és lélegeztetőgépek
A lélegeztetőgépek és a védőruhák mellett érkezett százezer kesztyű és ötvenezer koronavírus-teszt is.
A lélegeztetőgépek és a védőruhák mellett érkezett százezer kesztyű és ötvenezer koronavírus-teszt is.

Szijjártó Péter online megbeszélést folytatott az EU-s országok külügyi tárcáinak vezetőivel.
Szijjártó Péter közlése szerint így már a Türk Tanács négy tagállamától kapott segítséget Magyarország.
A battonyai átkelőt is használhatják csütörtöktől a magyar-román határon az ingázók.

A szlovák-magyar kétoldalú kereskedelmi forgalom már jóval meghaladta a tízmilliárd eurót.

800 ezer eurós nagyságrendig támogatják Magyarországon működő, exportáló vállalatok beruházásait.
Szijjártó Péter elmondta, az egészségügyi minisztériumok között közvetlen kapcsolattartás jön létre.

Emellett érkezett még 900 liter fertőtlenítő folyadék és 24 600 izolációs köpeny is.
A szigorítások miatt nehéz helyzetbe kerültek azok, akiknek a munkája a határ túloldalán található.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szagoljon, mielőtt iszik.

A tiszás aktivista a gyöngyösi Lázárinfó rendbontásának egyik fő szervezője.

Növekvő fertőzésekre figyelmeztet az NNGYK.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Itt vannak a részletek.

Újabb diplomáciai előrelépés a háborúban.

Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során.

A család kérése, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon Aknay Jánostól.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.