Egyszeri éjszakai engedély az érintett bolgárok és románok számára
A bolgár és a román külügyminiszterek azt kérték Szijjártó Pétertől, hogy Magyarország tegye lehetővé az Ausztriában rekedt bolgár és román állampolgárok hazatérését.
A bolgár és a román külügyminiszterek azt kérték Szijjártó Pétertől, hogy Magyarország tegye lehetővé az Ausztriában rekedt bolgár és román állampolgárok hazatérését.

Minden országnak nemzeti intézkedéseket kell hoznia, de ezeknek az intézkedéseknek hatása van a szomszédságban élők életére is – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter olasz kollégájával, Luigi di Maioval egyeztetett telefonon vasárnap a koronavírus miatti járványügyi helyzetről.

Teljes mellszélességgel támogatják az unió tagországai Görögországot a görög–török határnál kialakult helyzet gyors megoldásában, illetve az EU külső határainak megvédését illetően.

Mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videokonferencián egyeztetett a V4-országok, valamint Németország külügyminiszterével.

Az Eximbanknál 100 millió dolláros hitelkeret nyílik, amely az együttműködés finanszírozására vehető igénybe.

Minden korlátozó intézkedés alá vont magyar állampolgárral felveszik a kapcsolatot – számolt be a közösségi oldalán Szijjártó Péter.

Mindkét ország elutasítja az illegális bevándorlást, illetve azon terveket, amelyek az európai népesség átalakítására vonatkoznak – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.