
- Magyar Nemzet
- Szijjártó Péter
Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: Magyarország és Horvátország együttműködése rendkívül fontos
Ugyanakkor Budapest sokszor érzi úgy, hogy a horvát politikai vezetők részéről nem találkozik túl nagy lelkesedéssel, amikor a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről van szó – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter: Itt az ideje, hogy Brüsszel felébredjen
Görögországnak kötelessége védenie az Európai Unió külső, schengeni határait, s meg kell teremteni a menekültek hazatérésének feltételeit – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Hamarosan több magyar elhagyhatja a karantént
Turisztikai megállapodás jött létre Magyarország és Andorra között
Szijjártó Péter köszönetet mondott Andorrának, amiért Magyarország számára két fontos nemzetstratégiai kérdésben is rendre támogatást nyújt nemzetközi téren.
Szijjártó Péter: Nagyon fontosnak tartjuk az EU Keleti Partnerség politikáját
Az Európai Unió megerősödéséhez szükség van az Eurázsiai Gazdasági Unióval való szorosabb együttműködésre – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter kínai kollégájával egyeztetett a koronavírus-helyzetről
A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta kollégáját, hogy Magyarországon továbbra sem jelent meg a vírus, de felkészültünk minden eshetőségre.
Szijjártó Péter: Magyarország minden körülmények között megvédi határait
„Számunkra az ország és a magyar emberek biztonsága az első. Meg fogjuk védeni magunkat, ahogy megvédtük 2015-ben és azóta is” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter: Készen állunk a V4-ek együttműködésének erősítésére
Szijjártó Péter azt írta: az elmúlt években a visegrádi négyek országai jelentősen megerősödtek. Hatékony és szoros szövetséget alkotnak az EU-n belül.
Szijjártó Péter: Törökország előtt gyakorlatilag két lehetőség van
Elmondta: minden döntést és lépést támogatnak, amely elkerülhetővé teszi a migránsok megjelenését a Nyugat-Balkánon, ezáltal hazánk déli határán.

Fontos híreink
Nagy lehet a baj, újabb kórházban rendeltek el látogatási tilalmat

Magyar Péter attól fél, hogy a tiszások végül a Fideszre szavaznak

Itt az elektromosautó-ipari forradalom újabb eredménye: 450 új munkahelyet hozott létre Jászfényszarun a kínai cég

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hazai pályára látogat Orbán Viktor, folytatódik az országjárás + videó
Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Orbán Viktor: Még csak most jövünk bele + videó
Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Olyan programot tervezzen a hétvégére, amit télen és tavasszal is lehet csinálni
Különös arcát mutatja az időjárás.

Vége Karácsony trükközésének, most már felelősséget kell vállalnia
A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.
Külföldi híreink

Sulyok Tamás részt vesz a XXV. Téli Olimpiai Játékok megnyitóünnepségén
Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

Starlink nélkül maradt az orosz hadsereg
A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

Szijjártó Péter: Felszólítjuk a NATO főtitkárát arra, hogy ne tegyen háborúpárti nyilatkozatokat
A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elhunyt Lukáts György sportújságíró
Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

Szentkiralyi: This Is the Consequence of Peter Magyar’s Hate-Driven Politics + Video
The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Éneklő indiai macsók lepik el a Puskint
Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

