Egyedül

Magyarország hisz abban, hogy a Közel-Kelet jó útra lépett a békemegállapodással.

Hálid bin Ahmed al-Kalifa bahreini külügyminiszter, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök és Abdalláh bin Zajid án-Nahajan sejk, egyesült arab emírségekbeli külügyminiszter (b-j) a békeszerződés aláírásán Washingtonban. Fotó: Alex Brandon Forrás: MTI/AP/

Mindig sokkal kényelmesebb együtt menni a tömeggel, mint egyedül, saját úton haladni. Mert ha mi közösségként tartunk valamit jónak vagy rossznak, akkor a hangunk felerősödik, az együtt menetelés pedig azt a képzetet kelti, hogy ez egy szilárd tömb, amelyben mindenki jó barát, megvédjük egymást a külső ellenségtől, s hiszünk egymásban. Ez ideig-óráig így is van. De ugyanakkor csalóka biztonságot jelent, mert önnön gyengeségünket is elfedi a mellettünk-előttünk vonuló társ, s néha bizony félszívvel tudjuk csak harsogni, amit mindenki más. Mert valójában nem hiszünk benne. Ekkor pedig jobb egyedül. Mindig jobb, ha valóban hiszünk a saját utunkban.

Magyarország hisz abban, hogy jó útra lépett a Közel-Kelet az Izrael, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein által aláírt békemegállapodással. Ennek megfelelően Szijjártó Péter részt vesz a történelmi dokumentum aláírásán Washingtonban, szemben a többi uniós külügyminiszterrel. Ez pedig stratégiai döntés. Magyarországot nem köti semmi diplomáciai téren, pontosan ugyanolyan lojális tagja az Európai Uniónak, mint ezelőtt, de nem fogja hozzákötni magát senkihez. Ez pedig az utóbbi időben nagyon látványos. Emlékezhetünk, a tétova diplomácia éveiben Magyarország gyűlölt egyedül lenni, és belesimult az unió tengerébe, keresvén a támaszkodókat, hátha a nagyfiúk ereje minket is magabiztossá tesz. Aztán kiderült, senki se fog pusztán szívjóságból és szimpátiából segíteni Magyarországon. Ez a tétova diplomácia, amely szorosan összefügg a hazai politikával és gazdaságtervezéssel, odavezet, hogy Magyarországot a H betűnél lehet megtalálni, se több, se kevesebb, mint az összes többi tízmilliós állam. Színtelen és szagtalan, jellegtelen tízmilliós piac.

A megállapodás a Közel-Keleten valóban rendkívül fontos lépés, amely hosszú távú következményekkel jár. Nem tudhatjuk, hogy a hagyományosan összetett, túlbonyolított és annyi vérrel áztatott térség merre fordul, de feltétlenül fordulni fog ennek hatására. Mi pedig ennek a fordulatnak részesei vagyunk, mert a globális kirakóban ez sokat jelenthet Magyarországnak is. Annak az igazolása, hogy tud egy tízmilliós állam is történelmet fordítani, ha dolgozik rajta, és hisz a saját útjában, és nem fogadja el a nagyfiúk által rászabott pozíciót. Nyilván rizikóval jár ezeket a döntéseket meghozni, de alapos mérlegeléssel a kockázatok minimálisra csökkenthetők.

Magyarország nem attól függően hozza meg a külpolitikai döntéseit, hogy mások mit szólnak hozzá, hanem felvette a nagyvilág tempóját, s képes irányt mutatni másoknak is. Van alternatíva, mindig lesz, hiszen egyetlen ország erejét se csupán gazdasági teljesítménye vagy katonái száma alapján értékelik a többiek, hanem az összetett csomagban ott van a kezdeményezőkészség és a gyorsaság is. Utóbbi területen Magyarország a világ élvonalában van, s előbbiekben pedig zárkózik fölfelé.

Mindennek pedig az az alapja, hogy azt a bizonyos együtt vonuló tömeget Magyarország a helyén kezeli, és nem simul bele az édes nihilbe, mint tette azt a hidegháború kezdetétől a rendszerváltozásig, majd a szocialisták időszakában. Akkor minden magyar vezető őrületesen hálás volt, ha a Szovjetunió vagy valamely nagy és erős állam vezetője beszélgetésre méltatta a mi képviselőinket. Ez amolyan internacionalista hozadék, amely berögzült egy bizonyos fajta politikusi garnitúra szívébe, s máig azon szoktak problémázni a velük egy követ fújó újságírók és közéleti szereplők, hogy miért nem vagyunk színtelen-szagtalan tízmilliós piac. Hát persze hogy nem vagyunk. Ez a hazánk. Egyedül.