Elhunyt Samuel E. Wright, a népszerű Disney-film egyik hangja + videó
A kis hableányban és testvérprodukcióiban ő adta a hangját Sebastiannak, a ráknak, így ő énekelte a film betétdalát is.
A kis hableányban és testvérprodukcióiban ő adta a hangját Sebastiannak, a ráknak, így ő énekelte a film betétdalát is.

A színésznő mindene a pörgés, a munka és az utazás, ezért is érinti nehezen, hogy több mint egy éve tombol a világjárvány.

Bár a színművész az elmúlt egy évben nem állhatott színpadra, megtalálta a módját, hogy imádott közönségével kapcsolatban maradjon.

A humoristaként is számon tartott, Emmy- és Oscar-díjas művésznőt 94 éves korában érte a halál.

Az online árverésen a világhírű színész-rendező 290 személyes tárgyát lehet megvásárolni.

A József Attila Színház igazgatója kiemelte a Kossuth-díjas színésznő emberi és művészi nagyságát, valamint szociális érzékenységét

A 73 éves színésznő korábban soha nem betegeskedett, most viszont az ágyból sem tudott kikelni.

A Forbes magazin adatai szerint Sofia Vergara elmúlt 12 havi jövedelme elérte a 43 millió dollárt.

Felejthetetlen színházi, filmes, televíziós és rádiós alakításai, szinkronszínészi munkái elismeréseként kapta a Kossuth-díjat.

A kanadai színész teljesítményét többek közt Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjjal is elismerték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.