Amerikai harci járművek és radarrendszerek érkeztek Szíriába
Az Egyesült Államok intenzívebbé teszi a harci repülőgépek járőrözését is.
Az Egyesült Államok intenzívebbé teszi a harci repülőgépek járőrözését is.

Szíria szeretné bővíteni gazdasági kapcsolatait Oroszországgal, hogy ellensúlyozza az amerikai szankciók okozta veszteségeket – jelentette ki hétfőn Bassár el-Aszad szíriai elnök, miután tárgyalt egy magas rangú orosz delegációval.
Az ENSZ több mint kétszáz munkatársa fertőződött meg az új típusú koronavírussal Szíriában – közölte a Reuters hírügynökség a világszervezet egyik belső körlevelére hivatkozva vasárnap.
Az Iszlám Állam harcosai elvegyültek a települések lakói között Szíriában – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Az Európai Uniónak és az észak-atlanti szövetségnek is elege van a török elnökből.

A robbanás következtében három erőmű is leállt hirtelen, de azóta legalább egyet újra tudtak indítani.
A vezérőrnaggyal egy pokolgép végzett, további két katona megsebesült az orosz védelmi tárca szerint
Az Iszlám Állam egyes elemei azon munkálkodnak, hogy újjáépítsék szervezetüket Szíria nyugati részén.
A szíriai elnök szerint az amerikai büntetőintézkedések célja a szíriai nép „megfojtása”.
Vasárnap a 250 fős törvényhozás tagjait választják meg, már azok, akik leadhatták voksukat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Az ország eddig a megígért hatból három Mirage 2000 repülőt szállított le Ukrajnának.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.