Varga Judit: Kettős mérce Berlinből
Az igazságügyi miniszter válaszolt Merkel kritikájára, miszerint a keleti vakcina forgalmazása nem jó képet fest az európai egységről.
Az igazságügyi miniszter válaszolt Merkel kritikájára, miszerint a keleti vakcina forgalmazása nem jó képet fest az európai egységről.
Michael Kretschmer szászországi tartományi kormányfő Moszkvában tárgyal a beszerzésről.
2021. január 15.: „A kormány nagyon sokat tett azért, hogy ma Magyarországon három emberből ketten ne akarják magukat beoltatni.” – 2021. április 20.: „Ami a vakcinabeszerzést illeti, szerintem ott sikereket ért el a magyar kormányzat.”
A védőoltás beadása után akár három évig is fennmaradhat a magas antitestszint.
Az orosz vakcinával történő oltás csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye után kezdődhet meg.
A Der Spiegel elkísért Oroszországba olyan németeket, akik mielőbb vakcinát szeretnének. Az út ára több mint kétezer euró.
Azután sem reagált érdemben, miután megkapta az orosz Szputnyik V oltását.
Ennek hála most 120 ezer ember jut majd hozzá az orosz oltóanyag második dózisához – közölte Szijjártó Péter.
Hollandia Covid-tesztnyaralással készül a biztonságos vakációra; nem rendez versenyt a „transzfób” államokban az amerikai Nemzeti Egyetemi Atlétikai Szövetség. San Marino a Szputnyik V segítségével lassan leküzdi a járványt; a spanyol bírók szerint sérült
Tordai Bence sem lóg ki azon baloldali politikusok sorából, akik a keleti vakcinákba vetett bizalmat igyekeztek aláásni, majd pontosan azok valamelyikével oltatták be magukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Tombol a kettős mérce.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.