Antall Józsefnek a szolgálat a saját életénél is fontosabb volt
Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, nosztalgiával gondol vissza a rendszerváltás utáni évekre.
Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, nosztalgiával gondol vissza a rendszerváltás utáni évekre.

A képviselők több kétharmados törvényről is döntenek az Országgyűlésben.

Szuverenitásunkért nap mint nap meg kell küzdenünk.

Deutsch Tamás a Facebook-oldalán üzent.

Kádár, Apró, Dögei felültek sírjukban és örvendeznek: hazaáruló szellemeik feltámadtak és itt kísértenek közöttünk.

Demográfia mint szuverenitási, geopolitikai és demokráciakérdés.

A tárcavezető kiemelte, „szuverenitásunkat meg kell őrizni”, hazánkra komoly csaták várnak a közeljövőben.

Justice Minister Bence Tuzson stated that only technical adjustments need to be made and all documentation will be sent to the relevant EU bodies within days.

Az új kommunizmust woke-nak hívják, a tartalom változatlan.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, hogy már csak technikai jellegű változtatásokat kell megtenni, mindezt pedig napokon belül el is küldik a releváns uniós szervek számára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.