Már fegyverek is vannak az illegális migránsoknál
Durvul a helyzet szerb–magyar határon, miután fegyveres migránsok is be akarnak törni hazánkba.
Durvul a helyzet szerb–magyar határon, miután fegyveres migránsok is be akarnak törni hazánkba.

A genderlobbi már az orvostudományt is támadja: kitalálták az „ideológiai pszichiátriát”.

Az NVSZ megvédi a bűnözőktől a védett állományt, így a börtönőröket is.

A gyanúsított nekirontott a rendőröknek, akik három lövést adtak le, ezzel elhárítva a támadást.
Az embercsempészek szinte kívétel nélkül megtámadják a járőröket, akiket el akarnak gázolni.

Fenyegetés, testi sértés, ellenállás. Szászországban megszaporodtak a rendőrök elleni bűncselekmények.

Jussie Smollett hazudott arról, hogy korábban egy rasszista és homofób gyűlölet-bűncselekmény áldozatává vált.

A szolgálat teszi a dolgát, megvédi az erőszaktól is a védett állományt.

Az elkövetők döntő többsége bevándorló-hátterű és „érzékeny területen” élő személy.

„Ilyen egy pitlák alak ízléstelen válasza a lakásbalhéjára” – reagált a Fidesz frakcióvezetője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A művész 55 éves volt.

A baloldal ugyanazokkal az emberekkel és ugyanazzal a színjátékkal tér vissza.

Súlyos sérülést okozott.

Ha a Tisza valóban a fair play híve, akkor vállalnia kell a nyilvános válaszokat a megszorításokról és a bevándorláspolitikáról is.

A bíróság döntött.

Optimista becslések alapján is százmilliárdok tűntek el – nem hrivnyában számolva.

Trump hiába figyelmeztette, az elnök nem megy sehova.

Egyre jobban keresnek a fizikai munkát végzők.

Komoly segítség, sokan élhetnek vele.

Szabadlábra a helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.