Hatalmas lángokkal égett a benzinkút az orosz támadás után + videó

Hét ember, köztük három gyerek is meghalt, amikor szombatra virradóra orosz dróncsapás ért egy harkivi benzinkutat. A detonáció következtében valóságos tűzfolyam keletkezett az utcában, amely mintegy tizenöt házat rombolt le.

2024. 02. 10. 19:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyi hatóságok szerint az iráni gyártmányú Sahíd pilóta nélküli szerkezet egy töltőállomásba csapódott be, 

A meggyulladt benzin kiömlött, a lángok nagy felületet borítottak el, mintegy ötven embert evakuálni kellett.

Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó szerint 

heten haltak meg a támadásban, köztük egy hét- és egy négyéves gyerek, valamint egy hat hónapos kisbaba. 

Négy embert, közülük egy gyereket sikerült kimenekíteni a lángok közül.

Szerhij Bolvinov, az északkelet-ukrajnai nagyváros rendőrségének egyik vezetője elmondta, hogy az egyik házban két szülő és három gyermekük, egy másikban pedig egy járásképtelen férfi és az őt ápoló felesége égett meg elevenen. A rendőrtiszt szerint az üzemanyag-tárolóként is működő töltőállomáson mintegy 3800 tonna üzemanyagot tároltak.

A megyeszékhely mellett Velikij Burluk városában egy kávéházat ért találat szombatra virradóra.

Orosz dróntámadások célpontja volt Odessza fekete-tengeri kikötőváros is, itt négy embert sebesítettek meg repeszek – közölte Oleh Kiper, a megyei állami közigazgatás vezetője. A Duna partján fekvő Izmailban ipari létesítményeket döntöttek romba a légi csapások – tette hozzá.

A Harkiv és Odessza ellen indított 31 orosz drón közül összesen huszonhármat semmisített meg a levegőben az ukrán légvédelem.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szombaton felszólította az európai országokat: növeljék a fegyvergyártást, hogy ki tudják elégíteni Ukrajna létfontosságú szükségleteit. Egy héttel az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereinek február 15–16-i tanácskozása előtt a főtitkár hangsúlyozta, hogy „gyorsan helyre kell állítani és fejleszteni kell” az európai hadiipart.

Ukrajna több ízben is hangoztatta, hogy több légvédelmi rendszerre van szüksége az orosz légi csapásokkal szemben.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel a fronton kialakult helyzetről és Ukrajna fegyver- és lőszerszükségleteiről.

Az ukrán elnök köszönetet mondott Franciaországnak a „rendíthetetlen támogatásáért”.

„A harctéren kialakult helyzetről, valamint Ukrajna védelmi eszközökkel kapcsolatos szükségleteiről beszéltünk, ez utóbbiak drónokra, tüzérségi eszközökre és lőszerekre, elektronikai hadiipari berendezésekre és légvédelmi rendszerekre vonatkoznak” – írta az ukrán elnök az X-en.

Borítókép: A orosz támadás következtében keletkezett tűz (Forrás: Twitter/Volodimir Zelenszkij)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.