
- Magyar Nemzet
- támogatás
támogatás

Washington megvonja a támogatást a kaliforniai gyorsvasúttól
A washingtoni kormányzat megvonja a kaliforniai gyorsvasút építéséhez nyújtott anyagi támogatást és visszaperli a már átutalt mintegy 2,5 milliárd dolláros összeget – jelentette be kedden este a szövetségi közlekedési minisztériumhoz tartozó szövetségi va
Magyar cégek külföldi piacszerzését is segíti a klímafinanszírozás
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított vissza nem térítendő támogatás célja többek között az, hogy csökkentse a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait.
Egyszerűsödik a szőlőkártevők elleni támogatás pályázata
Az Agrárminisztérium (AM) 240 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg idén a szőlőültetvények kártevői elleni pályázatot.
Nagyvárosok is kaptak most a támogatásból
Két vajdasági üzem nyílt meg a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának támogatásával
Magyar Levente kiemelte, hogy sűrű programra lehet számítani a következő néhány hónapban, az elmúlt három év gazdaságfejlesztési munkája ugyanis most ért be.
Másfél milliárd forintból megújul a városközpont és sportcsarnok épülhet Solton
A kormányzat 450 millió forint egyedi támogatást nyújt, ezen kívül 500 millió forint önkormányzati forrásnak köszönhetően pedig sportcsarnok épülhet a városban.
NOE elnök: a kormány a magyar gyermekekben látja a jövőt
Gyakorlatilag egy családi életpálya modellt hallhattunk Orbán Viktortól, hiszen ez a hét pont minden korosztályhoz szólt – mondta Kardosné Gyurkó Katalin.

Újabb részletek a kormányfő által bejelentett családvédelmi intézkedésekről
A hetedik hónap elejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is.

Rétvári Bence: óriási támogatást jelentenek a családoknak a bejelentett intézkedések
Végre Magyarországon megtermelődik az a költségvetési bevétel, amivel folyamatosan növelhető a családok támogatottsága – mutatott rá az államtitkár.
Fontos híreink
Magyar focista sokkolta a horvátokat, Málta foszlatta szerte a finn vb-álmokat

Így nézi le a balliberális sajtó az embereket

Dolgok, amiket nem tudott a Gerecse éjszakai őreiről

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ezzel a darabbal bővült Orbán Viktor szekrénye + videó
Felejthetetlen interjú.

A támogatások mellett közösségi programokkal is erősíti a kormány a családokat
Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

Botrány az óbudai óvodák körül: a spórolás felülírja a gyerekek érdekeit
A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Érik a botrány: Tóth Csabához közel álló ügyvédi iroda kezeli Újbuda közbeszerzéseit
Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.
Külföldi híreink

Elhallgatott Ukrajna-pártiság – újabb kérdések a Tisza valódi politikájáról + videó
Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Orbán Viktor Horvátország elnökével tárgyalt
Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

A Tisza elhallgatja valódi, Ukrajna-párti álláspontját + videó
Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ez hogyan lehetséges? Két héttel világbajnoki címe után újra vb-t nyert a magyar klasszis
Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Ezeken a településeken utazhatnak az új elektromos buszokkal
Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Már 2010 előtt is a baloldal szekerét tolta Magyar Péter egyik legfanatikusabb propagandistája
Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
