Megvan a négyezredik területvédelmi tartalékos, nincs hiány hazafiakban!
A honvédelmi miniszter friss videóval jelentkezett.
A honvédelmi miniszter friss videóval jelentkezett.

A jelentkezők – civil életükhöz igazodva – alapvetően hétvégén tudnak részt venni kiképzéseken, gyakorlatokon, felkészítéseken.

Jelenleg 102 területvédelmi önkéntes végzi alapkiképzését Gödöllőn, köztük számos élsportoló.

Erre az évre eljutott odáig a tartalékosképzés, hogy készen áll nagyobb létszámú tartalékos állomány fogadására és kiképzésére is.

Takács Attila altábornagy az M1-nek adott interjút.

A lőgyakorlaton a Gepárd mesterlövész puska is előkerült.

Területvédelmi tartalékosként anyagi megbecsültséget is biztosít a Magyar Honvédség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.