Kiderült, melyik városokban a legjobb élni ma Magyarországon
Sok korábbi település lekerült, számos új pedig a helyükre lépett a rangsorban.
Sok korábbi település lekerült, számos új pedig a helyükre lépett a rangsorban.

Lázár János a közösségi médián keresztül üzent.

A megrendelt 44 darab Leopard 2A7HU első példányát kedden délelőtt már magyar rejtőszínekre festve, tréleren hozták Tatára.

A tatai Geológus Kertben százmillió év tengeri üledékes kőzeteit is láthatjuk.

Az idegenhonos teknősök veszélyeztetik a helyi mocsári teknősöket, illetve egzotikus parazitákat terjeszthetnek.

Aki teheti, a Tatabánya-Óváros csomópontnál hajtson le az 1-es főútra, és Tatánál térjen vissza az M1-es autópályára.

Kerülni a Tata–Kocs–Nagyigmánd útvonalon lehet.

A keresztező forgalomra figyelt a gyalogos, aki akkora kátyúba lépett, hogy elesett és a bokája bánta.

Állítólag csak vagánykodni akart.

Stratégiai együttműködési megállapodást ír ma alá a Tata Consultancy Services (TCS) és a magyar kormány.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.

A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.

Kórházba szállították, de belehalt a sérüléseibe.

Októberben 0,4 százalékkal csökkent a hidegélelmiszerek ára.

Szorgosan lehet gyűjteni a büntetőpontokat a szabálytalankodásokkal, de egyszer eljön az igazság pillanata.

Egy hátrafelé néző fedélzeti kamera rögzítette az alábbi jelenetet Hatvanban, a 3-as főúton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.