Több százezren követeltek túszalkut Izraelben vasárnap este
Több százezres tömegtüntetés követelte túszalku megkötését a Hamásszal vasárnap Tel-Avivban, miközben Izrael más helyszínein is többezres demonstrációk voltak.
Több százezres tömegtüntetés követelte túszalku megkötését a Hamásszal vasárnap Tel-Avivban, miközben Izrael más helyszínein is többezres demonstrációk voltak.

A hatóságok a következő két napra rendkívüli helyzetet hirdettek Izraelben Tel-Aviv környékétől északra, a hátországban.

A járatok szüneteltetése augusztus 31-ig tarthat.

Az izraeli hadsereg (IDF) kiszabadított szombaton négy olyan izraelit a Gázai övezetben, akit a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei tavaly október 7-i terrortámadásuk során.

Irán két éven belül ki akarja irtani Izrael népét – jelentette ki a jobboldali Izrael a Hazánk ellenzéki párt elnöke.

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután – jelentette a miniszterelnöki hivatal.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf videóban számolt be tapasztalatairól.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök a Kfar Aza kibucba is ellátogatott, ahol sorra mészárolták le a civileket a terroristák.

Ezt maga a légitársaság közölte.

Az izraeli védelmi miniszter eközben határozott üzenetet küldött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.

Magához tért a meggyilkolt német férfi megkéselt felesége a kórházban.

Folytatódik a miniszterelnök országjárása.

Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

Pusztaszabolcsra érkezett a Lázárinfó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.