Cseresnyés Péter: 40 milliárd forintnyi pályázati pénz a nemzeti parkoknak
Az államtitkár elmondása szerint Magyarország területének körülbelül az egyharmada védett, szükséges, hogy a nemzeti parkokon keresztül megőrizzük ezeket az értékeket.
Az államtitkár elmondása szerint Magyarország területének körülbelül az egyharmada védett, szükséges, hogy a nemzeti parkokon keresztül megőrizzük ezeket az értékeket.

Az erdőmegújításoknál ma arra építenek, hogy a fák időnként, akár hat-nyolc évente, maguktól hoznak termést, és az abból kihajtó csemetékből lesz az új állomány.

Mintegy 600 növényfaj tűnt el az elmúlt 250 évben. Egy új összehasonlító tanulmány szerint a növények kihalása 500-szor gyorsabban zajlik, mint az természetes módon történne.
A magyar vadászat meghatározó alakjának, gróf Széchenyi Zsigmondnak az emlékére természetfilmes díjat alapít a Takarék Csoport. Az elismerést minden évben a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál nemzetközi zsűrijének javaslatára ítélik oda egy magya
A pénteken átadott beruházásnak köszönhetően a látogatók az eddiginél nagyobb és korszerűbb kifutókban találkozhatnak a Kárpát-medencében őshonos háziállatokkal.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A francia válogatott szövetségi kapitánya szerint ez a támadója esetében teljesen természetes.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.