A nemzeti parkok hasznáról
A parkok szerepe ezekben a vészterhes időkben turisztikai szempontból is felértékelődhet.
A parkok szerepe ezekben a vészterhes időkben turisztikai szempontból is felértékelődhet.

Nem csak a turisták, a természetet védő őrszolgálatok is megjelentek az erdőkben.

Jane Goodall bevallotta egy interjúban: azt reméli, hogy a járványból az emberek bölcsebben kerülnek ki.
A stresszes, túlhajszolt életforma és a különféle mentális betegségek leküzdését segítheti a séta a természetben.

Debreceni kutatók az elmúlt években hazánkban, Erdélyben és a Partiumban, valamint a Felvidéken összesen több mint ezer temető flóráját tekintették át. A temetők 45 százalékában találtak védett növényfajt.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a teremtett világ, a környezet védelmének ügyében, éppen ezért alkotta meg a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hangsúlyozta, az a nyolcpontos klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelyet a kormány elfogadott, tervszerű és sok feladattal járó csomag.

Idén tízéves a Varázslatos Magyarország nevű fotópályázat, ami arra ösztönzi az embereket, hogy menjenek ki a természetbe, és örökítsék meg az ország nemzeti parkjainak szépségeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.