Ha jön Gambar
Lee McGeorge Durrell férjével, az író-természettudós Gerald Durrell-lel együtt könyveket írt, filmeket forgatott, állatkertjükben kihalás szélére került fajokat próbáltak megmenteni.
Lee McGeorge Durrell férjével, az író-természettudós Gerald Durrell-lel együtt könyveket írt, filmeket forgatott, állatkertjükben kihalás szélére került fajokat próbáltak megmenteni.

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-6-án – közölte az MTI-vel az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Eg
A Nemzeti alaptanterv által közvetített értékek és ismeretek szerves részét képezi, hogy a felnövekvő nemzedéknek meg kell tanulnia, hogy az erőforrásokat tudatosan és felelősségteljesen használja.

Vadászati szempontból különleges rendetetésű területté nyilváníttatná Füzér önkormányzata a település csaknem 3500 hektáros határát, az intézkedéssel a farkasok és a hiúzok életterét védenék – közölte az MTI-vel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település pol
Az egyén szerepe a természet védelmében óriási, ehhez azonban nem az egymondatos jelszavak erőszakos tukmálásán, hanem az értő odafigyelésen és a közvetlen környezet javításán keresztül vezet az út.
A túlhalászat nagyon sok hegedűrája-faj számára jelent veszélyt: a veszélyeztetett fajokat kategorizáló vörös lista frissítésével 15 új faj került közülük a kihalással fenyegetettek közé – közölte a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) csütörtökön a svá
Számos műanyag zacskót találtak Nara japán város híres közparkjának közelmúltban elpusztult szelíd szarvasainak gyomrában – jelentette be kedden a Narai Szarvasmegőrzési Alapítvány nevű civil szervezet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A francia válogatott szövetségi kapitánya szerint ez a támadója esetében teljesen természetes.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.