Ha jön Gambar

Lee McGeorge Durrell amerikai zoológus és állatkert-tulajdonos. 1995-ben elhunyt brit férjével, az író-természettudós Gerald Durrell-lel együtt számos könyvet írtak és dokumentumfilmet forgattak, beutazták a világot, és Jersey szigetén álló állatkertjükben kihalás szélére került fajokat próbáltak megmenteni. Lee Durrell folytatja férje munkáját, a fajok sokszínűségének megőrzéséről és Gerald örökségéről mesélt.

Lee Durrell: Az emberek felülnek a pánikkeltésnek, és nem gondolkoznak többé biodiverzitásban Fotó: Katona Vanda

Amikor az író és zoológus, a Családom és egyéb állatfajták népszerű szerzője, Gerald Durrell 1977-ben ellátogatott egy amerikai egyetemre előadást tartani, egy diák nagyon izgatott lett, hogy találkozhasson a hősével. Később a férfi meghívta magához állatkertjébe, Jersey szigetére, hogy vele dolgozhasson. Durrell önéletrajzi ihletésű könyveinek világa idillikus korfui gyermekkoráról és magával ragadó rajongása az őt körülvevő természet iránt korának Harry Potterjévé tette könyveit, gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Ez a világ azonban nem valamiféle mágikus fantázia szüleménye volt varázslókkal és fondorlatos átkokkal, hanem átélhető, felfedezhető: csak ki kellett hozzá menni a kert végébe, és az olvasó is megtapasztalhatta a kis Gerry élményeit. Megfigyelhette a madarak énekét, tanulmányozhatta a békák párzását, vagy leveleket gyűjthetett, és memorizálhatta, melyik fához tartoznak.

Lee Wilson a tennessee-i Memphisben született. Már egészen korán tudta, hogy állatokkal szeretne foglalkozni.

– Kétéves lehettem, amikor kaptam egy babát egy kis bőrönddel, amelyben babaruhák voltak. Kiszedtem belőle a ruhákat, és egy halott mókust tettem a helyére, azt hurcoltam magammal mindenhová, amíg édesanyám ki nem dobatta velem – emlékszik vissza nevetve Lee, aki aztán háromévesen már egy élő békát tartott háziállatként, amelyet aztán rengeteg más kedvenc követett. Szerinte ez olyasmi, amivel születik az ember: tudta, hogy valamit mindenképpen állatokkal akar csinálni, a többi pedig magától alakult. Gerald könyveit már felnőttként olvasta, Madagaszkáron, ahol a doktori kutatását folytatta.

– Azt mondják, sose találkozz a hőseiddel. Én hozzámentem az enyémhez. Amikor 1977-ben az egyetememre látogatott, hogy megnézze a lemurszaporító programunkat, egy közös vacsora után meghívott Jersey-be, az állatkertjébe. Létrehozott egy hangfelvevő laboratóriumot, mert akkoriban az állatok kommunikációját tanulmányoztam – emlékszik vissza Lee Durrell, aki huszonnégy évvel volt fiatalabb az akkor ötvenkét éves férfinál, és nem sejtett hátsó szándékot a meghívás mögött. Miután viszont megérkezett Jersey-be, egyértelművé vált, hogy ők ketten végül együtt lesznek és összetartoznak, és hogy Gerry csaliként használta Lee tudományos érdeklődését. Házasságuk alatt a férfi sokszor viccelődött azzal, hogy ő az egyetlen ember a világon, akihez egy állatkert miatt mentek hozzá.

Gerald Durrell 1959-ben alapította a jersey-i állatkertet. Akkoriban az állatkertek kizárólag a szórakoztatásról és a profitról szóltak, ezért szinte mindenki őrültnek nevezte, amiért ő az állatvédelemre és ritka fajok megmentésére helyezte a hangsúlyt. Évtizedekkel később rengeteg állatkert csatlakozott úttörő látásmódjához. Érdekes módon, hiába volt nagyszerű író, mindig azt mondta, hogy csak azért ír könyveket, hogy a pénzt a természetvédelemre tudja fordítani.

Ez a munka persze nem kizárólag a sikertörténetekről szól, a szakma egy része ma is kétségbeesett próbálkozásnak véli a kihalófélben lévő fajok fogságban, ellenőrzött körülmények között végzett megmentését, különös tekintettel az elszigetelt, ezáltal pedig különösen sérülékeny szigetek ökoszisztémáit alkotó fajokét. Durrellék kritikusai szerint ezek a módszerek elkésett kísérletek, hiszen egyes fajok rendkívül alacsony példányszáma miatt azok genetikai állománya menthetetlenül sérült. Eredményeik viszont igazolták a koncepciót az első közös projekttől, a madagaszkári Angonoka-teknős kevesebb mint 400 példányt számláló populációjának 1986-os felszaporításától kezdve a hegyi csirkebéka vagy a mauritiusi vércse egyedszámának stabilizálásáig.

– Gerry igazi pionír volt abban, hogy átdefiniálja az állatkert szerepét. Egy állatkert feladata az állatfajok megőrzése és védelme, és igen, a kommunikáció a természetről. Egy jó állatkert kutat, állatokat tenyészt, tréningeket, képzéseket tart. Egyre több a kihívás a természetvédők számára, és sokkal jobb az információáramlás ma, mint húsz évvel ezelőtt. Rettenetes mértékű a veszélyeztetett állatfajok illegális kereskedelme, de legalább már tudunk róla, és éppen ezért lehetne is tenni ellene. A természettel való kapcsolatunk megszakadt, ezt pedig orvosolni kell. Elérni a gyerekeknél, hogy érdekelje őket a körülöttük levő világ, és hogy azt érezzék, változtathatnak rajta – fejti ki a zoológus.

Lee Durrell: Az emberek felülnek a pánikkeltésnek, és nem gondolkoznak többé biodiverzitásban
Fotó: Katona Vanda

A ITV néhány éve futó Durrellék című filmsorozatának hála Gerald Durrell neve és munkássága újra bekerült a köztudatba, és a mai fiatal generációk is megismerhették a család korfui kalandjait. Özvegye elmondása szerint a legnagyobb lecke, amelyet a természettudós tanított, az, hogy mindenáron kövessük az álmainkat, és sose fogadjunk el nemet válaszként.

Lee Durrell szerint férje azt akarta megmutatni történeteivel, hogy tulajdonképpen nincs olyan hatalmas különbség köztünk, emberek és az állatok között, ez a kapcsolat egy élő, fontos dolog kell legyen. Az a nagyrabecsülés pedig, amit a természet világa iránt tanúsított, a legjobb dolog, amit adhatott a gyerekeknek.

A hatvanas-hetvenes években a brit iskolákban is tanították a könyveit, ma már a tanáron múlik a választás.

– Gyerekeket oktatni a természet szeretetére ma már sokkal nehezebb, mert el vannak választva tőle, a szülők pedig nagyon aggódnak értük, nem engedik őket egyedül játszani az erdőben. Amikor én voltam fiatal, az egész napot kinn töltöttük a szabadban, a mai gyerekek már nem csinálják ezt. Nem lehet elszökni a digitális világ elől, mert körülvesz minket, de a természet ugyanúgy ott van, ha kinyitjuk az ajtót – mutat rá Lee Durrell.

Egy állatkert kellős közepén lakni persze különleges kiváltság. A nappali ablakai egy zöld völgyre néznek, ahol flamingók mászkálnak. Skorpiókat tartottak otthon, Lee pedig a tizedik házassági évfordulójukra tarantulákat kapott Gerrytől ajándékba. Egyszer azt látták, hogy Gambar, a kifejlett hím orangután közeledik a bejárati ajtó felé. Mit lehet ilyenkor tenni? Bezárták az ajtót.

Lee Durrell optimizmusa ugyan ingadozik a klímaváltozás, a drasztikus környezetszennyezés és az erdőpusztulások tükrében, leginkább attól tart azonban, hogy az emberek felülnek a pánikkeltésnek, és nem gondolkoznak többé biodiverzitásban. Szerinte a különféle fajok egyensúlya a ragasztó, amely mindent egyben tart, ezért fokozottan óvnunk kell őket – és nemcsak a látványos, népszerű fajokat, mint a tigrisek vagy elefántok, hanem a legapróbbakat is. Mint elmondta: az a kijelentés, hogy veszett ügy, olyan volt Gerrynek, mint vörös posztó egy bikának. Talán még akkor sem adta volna fel, ha az utolsó dinoszauruszt akarta volna megmenteni.