Egy dán bíróság elrendelte egy dzsihadista előzetes letartóztatását
Egy dán bíróság kedden elrendelte az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik, Törökország által visszatoloncolt harcosának előzetes letartóztatását 27 napra.
Egy dán bíróság kedden elrendelte az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik, Törökország által visszatoloncolt harcosának előzetes letartóztatását 27 napra.
A bírósági ítélet értelmében Hollandiának segítenie kellene az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott állampolgárok gyerekeinek hazaszállítását Szíriából.
A hatóságok gyanúja szerint a szélsőségesek robbantásos merényletet és lőfegyveres támadást akartak végrehajtani a Rajna-Majna-vidéken.
Titkosszolgálati információk szerint a szíriai kurd erők által ellenőrzött térségben ötvenöt holland származású vagy kötődésű dzsihadistáról, valamint legalább kilencven gyerekről tudni.
Törökország a szükséges jogi eljárást követően hétfő reggel visszaküldte az Egyesült Államokba az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet egyik amerikai állampolgárságú harcosát, s ezzel megkezdte a területén fogva tartott külföldi dzsihadisták kitolonco
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint két gépkocsiba és egy motorkerékpárba rejtett pokolgép robbant a többségében kurdok lakta város piacán. Legalább 12 ember megsebesült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.